A kampányról általában

 

Véget értek a parlamenti választások. Kétségtelen, hogy vannak még utórezgései a küzdelemnek, de a kialakult helyzetet most már semmiféle törvényes eszközzel nem lehet megváltoztatni. Ilyenkor érdemes egy politológusnak egy nagy levegõt venni, majd ezután az elmúlt idõszakot nyugodtan, tárgyszerûen szemrevételezni. Biztos vagyok abban, hogy a politikával foglalkozó állampolgárok, akiket a szakzsargon „résztvevõként” jellemez, még sokáig emlékezni fognak a közelmúltra. Nekünk azonban le kell vonni  a  tanulságot és tovább kell lépnünk.

De miért állítottam, hogy ez a kampány nyomot hagyott az emberekben? Azt gondolom, a válasz nagyon egyszerû és kézenfekvõ: mert ez a kampány gyökeresen különbözött az elõzõektõl. Más íze, atmoszférája volt. Átjárta a mindennapokat, beférkõzött az otthonokba, a családokba, a munkahelyekre, a baráti kapcsolatokba. A többséget megérintette a politika szele. Mielõtt a tárgyra térnénk, véleményem szerint érdemes egy kicsit közelemrõl megismerkedni a választási kampánnyal, mint jelenséggel, aztán célszerû megnézni a különbségeket a mostani és az elmúlt választási hadjáratok között, majd miután kicsit közelebbrõl is megismerkedtünk ezekkel a tényezõkkel térjünk át témánkra. Ez a megközelítés lehetõséget nyújt számunkra, hogy összevessük, vajon az SZDSZ új vagy régi eszközökhöz folyamodott, valamint reményeink szerint választ kapunk arra a kérdésre is, mennyivel járult hozzá a választási hadjárat a párt sikeréhez.

A választási kampány egy olyan folyamat, amelyet a kampány szervezõje ( legyen az párt, képviselõjelölt, vagy valamilyen más szervezet) azzal a céllal szervez, hogy a választási eredmények maximumát hozza ki. Ide a következõ fontos dolgok tartoznak: írásos anyagok terjesztése, az un. „ajtótól–ajtóig” kampányolás, amelyek során a pártok aktivistái azt kívánják felmérni, hogy a választások során számba vehetõ polgárok melyik párttal azonosulnak, illetve a bizonytalanokat próbálják meggyõzni. Ebbe a kategóriába soroljuk a politikai gyûléseket, ide tartozik az ún. „ajtókopogtatás” módszere, mely a választások napján történik, mikor a pártok aktivistái felkeresik a párt híveit, és emlékeztetik õket a szavazás helyére, idejére és más egyéb tudnivalókra. A pártok üzeneteinek megismerése szempontjából egyik legfontosabb módszer a plakátokon, röplapokon és az újsághirdetéseken keresztül a szavazókhoz eljuttatott rövid, tömör üzenet a választási szlogen.[1]

A kampányok fejlõdésében dinamikájában is megkülönböztetünk fázisokat. Az 50-es, 60-as évekre a politológiai szakirodalom a premodern kifejezést használja – tegyük hozzá nem véletlenül. A kampányok szinte ad hoc jellegûek az utolsó pillanatban szervezõdnek, és céljaik általánosságokban fejezõdtek ki. A pártok központjai gyakorlatilag nem ellenõrizték alsóbb szerveik választási tevékenységét, valamint elmondhatjuk, hogy a választási kiadványok is alig voltak szabványosítva. A kampányokat közvetlenül politikusok irányították, szakértõket csak ritkán kértek fel közremûködésre. A kampányokban a képviselõjelöltek és az önkéntes helyi aktivisták játszották a fõszerepet. Ezzel szemben lényeges különbséget találunk a mostani idõk modern kampányával. A kampányok modernizálódásának elsõ fázisát a kommunikáció forradalma hozta meg. Hatására a kampány centralizálódott, az országos dimenzió szerepe megnõtt, a politikusok mellett felbukkantak a szakértõk és a választási hadjáratok irányítása is fokozatosan ezen szakértõi csapat kezébe ment át. A pártok a médiát indirekt módon használják ki, közvetett és szélesebb hatásra törekszenek. A kampány fõ eseményeivé a tv-viták, a sajtókonferenciák és az úgynevezett pszeudo-események váltak. Ezek lehetõséget adnak a pártoknak, hogy megjelenhessenek különbözõ tv-csatornákon. Valamint a pártok az összes társadalmi réteget megcélozzák programjaikkal.

Azonban el kell, hogy mondjuk, hogy az elmúlt évtizedekben sõt, s napjainkban sem változott semmit  az a cél, hogy a pártok megtartsák lojális választóikat, és ezen kívül minél többet csábítsanak át az ellenfél szavazói közül. A politikai kommunikáció professzionalizálódása hazánkban is lezajlott. Természetesen nem volt lehetõség arra, hogy ez az evolúciós fejlõdés a nyugati példához hasonlóan hosszú idõn keresztül valósuljon meg. Magyarországon ez a folyamat – mely nyugaton majdnem 40 évet vett igénybe – mindössze 12 év alatt zajlott le. A kezdetleges kampányt napjainkban felváltotta egy modern, szinte nyugat-európai politikai marketing, mely a választók meggyõzését szolgálja.

Ha határt akarunk húzni az eddig lezajlott választási kampányokban, akkor az 1998-as választásoknál húzódik a cezúra, mely alapvetõen elválaszt két teljesen különbözõ korszakot. Míg ’98 elõtt a politikusok sértve érezték magukat azért, mert „terméküket”, a politikát a mosóporhoz, illetve a kampányt a mosópor-reklámokhoz kapcsolják, addig ’98-ban a reklámfilmek készítõi érezhették sértve magukat a kampányfilmek minõsége miatt. Joggal mondhatták, hogy õk profi reklámokat készítenek, míg a pártok politikai kampányai jórészt lelkes amatõrök mûvei. A témánál maradva csupán illusztrálni szeretném az SZDSZ ’98-as választási szlogenjével: „hogy tartsuk a jó irányt”. Nagyon vicces volt, mikor villamosokon és autóbuszokon megjelent ez a szlogen, így azt az üzenetet hordozta magában, hogy egy autósiskola támogatja a BKV jármûveit.

A 2002-es választás azonban valami újat hozott az ország történetében. Olyan eszközök jelentek meg, melyek a korábbi kampányok során nem bukkantak föl. Óriási mértékben felértékelõdött az országos médiák szerepe, melyek a nap során felgyülemlett híreket a saját szájízük szerint kommentálják. Itt ismét egy példát szeretnék említeni, mely a miniszterelnök jelöltek vitájához kapcsolódik. Ezt a diskurzust az ország lakosságának nagy része figyelemmel kísérte és sokak szerint nagyon sokat nyomott a latba a választások végkimenetelét tekintve. Minden nagyobb tv-adó közvetítette a vitát (élõben vagy felvételrõl), természetesen a saját kameráival és más-más beállításból.

A tv2-n azonban egy bizarr jelenetnek lehettünk tanúi. A vita hevében egyszer csak Orbán Viktor lábait kezdték el mutatni, melyeken az ülés következtében a nadrág kissé felcsúszott, és így láthatóvá vált a miniszterelnök csupasz lába. Ez akaratlanul is kissé unszimpatikus benyomást keltett a nézõkben. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa volt. Az esti híradókból, hírösszefoglalókból rendre az derült ki, hogy a baloldali pártok – az MSZP és az SZDSZ – jobban meg tudják ragadni az ország problémáit, mint az akkori kormány.

Ugyanez a kép rajzolódik ki az országos napilapokból is, ahol szintén a baloldali és liberális sajtó nyomasztó fölényben van a jobboldalival szemben. De a hetilapok cikkeit, híreit és eladási példányszámait megvizsgálva is nagyjából ugyanezt mondhatjuk el. Azonban Magyarország felnõtt lakosságának nagy része nem igazán olvas újságokat, így a tv-ben felfedezhetõ balliberális beállítottság sokkal nagyobb jelentõségûnek bizonyult a választási kampány során.

Ezen kívül azonban számos más jelenség is felbukkant a választási hadjáratban. Azt tudni lehetett, hogy manapság szinte minden második ember rendelkezik mobiltelefonnal Magyarországon. De azt talán senki sem gondolta a választások elõtt, hogy ez kampányeszközzé válik, pedig ez történt vele. Az emberek tucatjával kapták a különbözõ sms-ket, melyek végén mindig megtalálható volt a szlogen: „küldd tovább tíz ismerõsödnek”. Hasonló fejlõdésen ment keresztül az elektronikus levelezés, az e-mail is. Elõfordult, hogy naponta akár száz darab különbözõ helyrõl címzett elektronikus üzenet is érkezett a postafiókokba, melyek egyik vagy a másik oldal felé próbálták hajtani érzelmeimet.

Ismeretlen eszköz volt eddig Magyarországon a választási hadjáratok során a humor. Most azonban ez a tendencia is megváltozott, és egész sor szellemesebbnél szellemesebb üzeneteket gyártottak a különbözõ pártok aktivistái.

Újdonság volt a fiatalok aktív részvétele is a kampány során. Egészen idáig a politikai elemzõk, politológusok arról panaszkodtak, hogy a fiatalok közönyösek a politikai dolgok iránt, szaknyelvvel élve parókiális magatartást vesznek fel. 2002-ben ez is a korábbiak ellentétébe csapott át olyannyira, hogy néhányan már veszélyt is véltek látni a fiatalok ilyen arányú szerepvállalásában. De egy biztos, a pártok választói között egy éles törésvonal látszik kirajzolódni: a fiatalok nagyobb arányban a konzervatív értékek mellett, míg az idõsebb korosztály inkább a balliberális világnézet mellett tette le a voksát. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a világ más tájain ez a jelenség pontosan fordítva valósul meg.

Az eddigi kampányok során a politika egy viszonylag elkülönített miliõben jelent meg, és az emberek mindennapjait a választások elõtt sem járta át a politika. 200-ben azonban a politika az utcára vonult, és legalábbis Budapesten egymást érték a választási tömeggyûlések. Egy utcai tömeggyûlés két irányba hat. Egyrészt a bizonytalanok felé egyfajta erõt közvetítve meggyõzést sugallhat, másrészt a demonstráción résztvevõkhöz közelebb viszi a politikát és ezáltal a felelõsség érzését is kelti az emberekben.

Mielõtt a Szabad Demokraták 2002-es évi kampányának elemzésébe fognék, szükségesnek tartottam a fenti kitérõt. Ugyanis elsõsorban az új tendenciák alapján próbálom meg bemutatni az SZDSZ kampányát és megvizsgálni minden egyes olyan aspektusát, mely a sikeres szerepléshez hozzájárulhatott. Lássuk tehát hogyan jutott be a Parlamentbe a Szabad Demokraták Szövetsége.

 

 

A kampány céljai és menete

 

Az SZDSZ hosszú utat tett meg megalakulása óta. ’90-ben az MDF mögött második lett, ’94-ben pedig szintén a második legerõsebb pártként koalícióra lépett a Magyar Szocialista Párttal, és így ketten kis híján kétharmados többséget szereztek. A nagy arculcsapás 1998-ban következett be. A korábbiakhoz képest a hatalmas párt 8%-os pártocskává zsugorodott össze. Ráadásul a liberálisoknak az elmúlt négy év sem sikerült túlságosan fényesre. Elnökváltások, belsõ viták a nyilvánosság elõtt szinte napirenden voltak a Szabad Demokraták Szövetségénél. A közvélemény-kutatási indexek szerint ritkaságnak számított az az idõszak, amikor az SZDSZ átlépte a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalékot. Ezen felül még ott volt a pártrendszer polarizálódása, melynek során a kisebb pártok egyre jobban kikerültek a politikai látókörbõl, tûntek el a történelem süllyesztõjében, vagy olvadtak be valamelyik nagyobb, hasonló nézeteket valló testvérpártba.

A megsemmisülés veszélye az SZDSZ-t is elérte. Minden túlzás nélkül állították, hogy az áprilisi választás vízválasztó lesz az SZDSZ életében. Ráadásul a politológusok egyetértenek abban, hogy Magyarországon egy választási kampánnyal körülbelül 5-10%-al lehet feljebb tornázni egy párt tetszési indexét, népszerûségét. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy ha az SZDSZ képes egy jó, erõs kampánnyal elõrukkolni, akár a parlamentbe is bekerülhet. Természetesen ennek az ellenkezõje is érvényben van, hogy ha nem tud dinamikát, új hangvételû elemeket felvonultatni választási korteshadjárata során, akkor az SZDSZ valószínûleg végleg megsemmisül. Õk azonban nem elégedtek meg a Parlamentbe való bekerüléssel. Hármas célt tûztek ki maguk elé. Mind a három elég merésznek tûnt, akár csak a januári közvélemény-kutatási adatokat is figyelembe véve, de kijelentették, hogy az SZDSZ a következõ parlamentnek is a tagja lesz, sõt leváltják Orbán Viktor kormányát, valamint hozzátették, hogy Csurka István pártja, a MIÉP ki fog esni a törvényhozás házából.

Ennek megvalósítása nagyon kemény feladatnak tûnt 2002 telén. Ráadásul nem sikerült a szocialistákkal valamiféle átfogó együttmûködési megállapodást kötni a szocialistákkal, mint ahogyan ezt az ellenpóluson tették. Bár az SZDSZ- n belül voltak ilyen hangok, melyek azt mondták csak „egy jelöltet indítsunk, és ne csak a második forduló elõtt kezdjünk átfogó tárgyalásokba” ezeket a véleményeket nem vették figyelembe. Így elúszott egy nagyobb arányú választási gyõzelem lehetõsége, ráadásul az SZDSZ-nek önállóan kell kiharcolnia a parlamentbe jutást. Ezen felül ha esetleg az MSZP nyeri is a választásokat, de nem tud abszolút többséget szerezni, és az SZDSZ elbukja az öt százalékos küszöböt, elmehet a kormányzás lehetõsége is. Ennek ellenére mindössze egy közös jelöltrõl sikerült megállapodni, aki Szombathelyen meg is nyerte a képviselõválasztást.

A politikai pártok mindig kontraszttal indítják választási hadjáratukat. Elõször bemutatják, hogy mi rosszat követett el az ellenfél, majd fokozatosan rátérnek a saját választási ígéreteikre. A pártok által folytatott negatív kampánynak nem szabad átlépnie egy bizonyos határt, mert a tendencia könnyen visszahathat és ellenszenvet ébreszt a bizonytalan szavazókban. Az SZDSZ esetében ez egy kicsit máskén alakult. Kampányuk hivatalosan 2000 február elején indult amikor is a „pártok közül másodikként” a Szabad Demokraták kampánynyitó gyûlést tartottak. Már ezen a rendezvényen is felbukkant egy-egy új, érdekes elem. A rendezvény elején Kézdy színmûvész úr egy furcsa tárgyat hajtogat. Nyakkendõ félét. Csakhogy ez a nyakkendõ bükkfából van, és két ponton van összecsavarozva. Majd a nézõkhöz fordul, és elmondja, hogy „ilyen nyakkendõ nincs és általában ilyen tárgy sincs. Viszont én azért akarok szabad országban élni mert én történetesen mégis ezt akarom hordani”.[2] Majd számos színmûvész, közéleti személyiség, zenész vall arról, hogy miért a Szabad Demokraták Szövetségére fog szavazni áprilisban.

Az SZDSZ négy fõ ígéretét négy számítógépes játékhoz hasonló pici ikon jeleníti meg. Tehát az eddigi hibáikból tanulva az átlagpolgár felé nem egy bonyolult több száz oldalas tudományosan megalapozott, bikkfanyelven íródott tudományos munkát raknak, hanem olyasvalamit mely mindenki számára közérthetõvé teszi, hogy mit is akarnak a liberálisok. A négy fontos szimbólum a következõ: csökkentjük az adókat – ezt egy pici kulcsocska jeleníti meg –, rendbe tesszük az egészségügyet – szimbóluma a vöröskeresztes táska –, megszüntetjük a kormányzati korrupciót – jelképe a lop stop tábla –, végezetül pedig megbecsüljük a tudást – jelölése pénzérmékkel történik. Ezen kívül jelen van még egy ikon, amely az SZDSZ választási eredményét hivatott prófétálni, és szinte mindenhol feltûnt az elmúlt három hónap során. Ez a több mint 10% +, õk legalábbis ennyit szeretnének elérni a választások során.

A régi új pártelnök Kuncze Gábor megadja az egész SZDSZ-es kampány alaphangját: „Ma Magyarországon a hatalom megint meg akarja mondani az embereknek, hogy miként gondolkodjanak. Azt is meg akarják mondani hány gyerekünk legyen. (..) Én már láttam ilyet, akkor is elegem volt belõle és most is. Akkor is hülyének néztek, most is. Akkor is elvtársaknak állt a világ, most is. Elég volt. Békében de határozottan húzzanak el. Mindenki tudja lopnak, csalnak, hazudnak – minden rendelkezésükre álló hullámhosszon – egy õrült vízió ámokfutását produkálták, a valóság meg itt rohadt tovább. Most mi jövünk” – tette még hozzá Kuncze.[3] 3. Kemény, határozott beszéd, mely a programon elhangzott. Azonban ha megfigyeljük mondanivalóját, a súlyos kormánybírálaton kívül egyfajta humor is átlengi Kuncze szavait és így a közemberek számára is érthetõvé teszi a fenti jelképekkel egyetemben, a Szabad Demokraták programját. Természetesen az átlagválasztó kihallhatja belõle azt is, hogy Orbán Viktor kabinetje rendkívül korrupt rezsim, amely elherdálja az ország erõforrásait. Mindenesetre az biztos, hogy egy rendkívül erõs kezdést mutatott be az SZDSZ. Sok híve már régóta valami hasonló fiatalos lendületet várt a csapattól. Érdekes, hogy ezen a kongresszuson mutatkozott be elõször az SZDSZ kampány – kamion, mely késõbbiekben országjáró „turnéra” is indult. Ennek a vezetõje a kongresszuson Kuncze, aki rendkívül lazán elindul a hatalmas monstrummal.

Azonban a valóság mást mutatott. Hiába a nagy hírverés, hiába jelenik meg az SZDSZ az összes politikai mûsorban, hiába csinál jópofa kampányt, már rögtön a legelején hatalmas problémával kell szembenéznie. A jelöltállításhoz szükség van 750 darab ajánlószelvényre.

A korábbi választások alkalmával a szabad demokratáknak nem volt ilyennel gondjuk, mert rendkívül nagy szimpatizánstömeggel rendelkezett, akik összeszedték nekik a szükséges mennyiségû cédulát. Sokan elmondták, hogy különbözõ nonkonformista egyházak tagjai besegítettek az SZDSZ korábbi választási hadjárataiba. Úgy látszik, mint minden, ez is megváltozott 2002-ben. Hiszen ezek az egyházak egyre jobban távolodottak az aktív politikai szerepvállalástól. Ennek következtében nagyon lassan gyûlt csak össze a szükséges mennyiségû ajánlócédula, mind a jelöltállításhoz, mind pedig az országos lista állításához. Hiába adták meg a lehetõséget a polgároknak, hogy postán ingyen vissza lehet küldeni ezeket a szelvényeket, úgy látszik ez a megoldás nem ragadta meg túlságosan az embereket. Volt olyan hely, ahol csak az utolsó pillanatban sikerült a kellõ mennyiségû kopogtatócédulát összegyûjteni és ilyen módon jogot szerezni arra, hogy a szadeszes jelölt harcba szálljon a képviselõi mandátumért. A párt szintén nem az elsõk között adta le az országos listának a névsorát. Február végére – március elejére: nyilvánvalóvá vált, hogy a kitûzött cél és a jelenlegi állapot között óriási a kontraszt.

A kezdeti kudarcok az SZDSZ-t nem keserítették el. Hiába gyenge a párt bázisa, szavazói elkötelezettek, és befolyásos kapcsolataik és médiaszereplésük is adva volt. Ráadásul leigazoltak egy olyan rendkívül tehetséges fiatalembert, mint Geszti Péter. Geszti szövegeit már korábban megismerhettük a popszakmából, ahol már akkor is rendkívüli képességeit villogtatta. Most ugyanezt tette az SZDSZ kampányával is. Szlogenjei, mondatai találóak voltak, és – habár követtek el hibákat a kampány során – bátran állíthatjuk, hogy bõven kivette a részét a sikerbõl. De ne szaladjunk annyira elõre, hanem nézzük végig azokat az új tényezõket, melyek megjelentek a mostani választások során.

 

 

Hagyományos és modern kampányeszközök

 

A Szabad Demokraták Szövetségének médiajelenléte hagyományosan rendkívül erõs. El szokták mondani, hogy a televíziók közül elsõsorban a kereskedelmi tévék azok, melyek hagyományosan jó viszonyt ápolnak a liberálisokkal. Ezekben a TV-ben az SZDSZ viszonylag sokat szerepelhetett, természetesen a fent említett ikonok „árnyékában”. Különösen a LOP-STOP! tábla tûnt fel nagyon gyakran szabad demokrata politikusok társaságában. Az SZDSZ szakított a sajtótájékoztatók merev hagyományaival is. Bevezették a „Tett–hely sorozatot”, amikor egy- egy olyan intézmény elõtt tartottak beszámolót, ahol valamiféle gyanús ügylet felmerült. Ez szintén más jelentésmezõbe helyezi át a sajtótájékoztatókat. Ugyanis nem csupán azt mondják, hogy itt vagy ott valami nem teljesen világos, hanem azt is kommunikálják,  hogy ez az az intézmény ahol, a politikusok elszórják a pénzeteket. Az emberek pedig mindig kaphatóak hasonló dolgokra.

Egy politikai párt legjobban plakátjaival és reklámfilmjeivel szólhat a nyilvánossághoz. Azt kell, hogy mondjam a szabad demokraták ezen a területen kimagaslót nyújtottak. Talán érdemes ennél a témánál kicsit hosszabban elidõzni. Legelõször is a híres narancsos plakát jelent meg az utcákon. Ezen a transzparensen három arc látható, aki nem tud beszélni, látni és hallani a narancstól. Érdekes, hogy az eredetileg a FIDESZ által használt narancs, mely a kilencvenes évek elején abszolút pozitív jelentésmezõben szerepelt milyen alakváltozáson ment keresztül és gyakorlatilag az elnyomás eszközévé vált – természetesen az SZDSZ olvasatában. Majd ezt követte a plakát második része gyakorlatilag a folytatása, melyen már nem szerepel a „zsarnok gyümölcs”, az emberek megszabadultak a „narancsuralomtól”, boldogok, tudnak beszélni, látni és hallani. Feltûnik még Kuncze is a plakáton, mint egy hõs szabadító aki lehetõvé tette az emberek számára, hogy újra tudjanak alapvetõ emberi jogaikkal élni. Az utcákon még egy plakát jelent meg – talán a legjobban sikerült – melyen Kuncze a gondos odaadó családapa egy gyermek társaságában látható, akire odafigyel, gondoskodik róla. Ráadásul a plakáthoz tartozó reklámfilmmel együtt a pártelnök minden mozdulata jelképes. Az üzenetek természetesen nem mások mint a kongresszuson bejelentett ígéretek megerõsítése, más formában történõ elõadása. A reklámfilmben Kuncze tisztába teszi a gyermeket leveszi róla a narancssárga pelenkát, és kéket ad rá, melytõl mindjárt jobban érzi magát. Nagyon szellemes és nagyon jól eltalált plakátokról és reklámfilmekrõl beszélhetünk tehát az SZDSZ esetében.

Azonban jóval több transzparens készült, mint ami megjelent az utcán. A Szabad Demokraták Szövetsége direkt ebbõl a célból létrehozott egy internetes portát, ahol szintén nagyon humoros, ötletes plakátok láthatók. Ezek szintén a negatív kampány eszközei közé tartoznak, ugyanis nem az SZDSZ programját népszerûsítik, hanem arra teszik a hangsúlyt, hogy a választópolgárokban tudatosítsák egy esetleges FIDESZ-MIÉP koalíció veszélyét. Az ilyen témájú transzparensek zászlóshajójának mindenképpen az a plakát tekinthetõ, melyen eredetileg egy fantás doboz látható, amire „FIDESZ=MIÉP light” került. Ebbe a témába sorolhatjuk a „samponos plakátot” is, melyen Orbán Viktor látható Csurka István társaságában „kettõ az egyben” felirattal, valamint egy nagyon kemény reklámszöveggel, „csak a korpára mennek”. Az SZDSZ zsenialitása szerintem ebben a témában abból állt, hogy úgy tudta nagy tömegekkel elfogadtatni a negatív kampányát, hogy nem váltott ki visszahatást.

Ha megnézzük ezeket a plakátokat, azt látjuk, hogy mind-mind nagyon kemény és erõs megállapításokat tartalmaznak, de ezeket a humor segítségével föloldják és máris adva van egy jópofa, de mégis tartalmas választási üzenet. A www.szdsz.szamizdata.hu internetes oldalon kívül még számos webhely foglalkozott hasonló témával, melyrõl e-maileken keresztül szerezhettünk tudomást. Ezek a címek melyekrõl vagy sms-ben vagy pedig e-mail-ben kaptunk akarva-akaratlanul értesítést, hasonló stílusban tartalmazott versikéket, hosszabb sztorikat, vagy éppen plakátokat, mint a fenn említettek. A legérdekesebb kétségkívül az a plakát volt, melyeken a Reszkessetek betörõk címû film transzparensével népszerûsítik. Ezt egy picit átdekorálták a készítõk olyannyira, hogy az eredeti film két fõszereplõje helyére – akik természetesen a gonosz oldalt képviselik és a hõst akarják elkapni mindenáron – Kövér László és Orbán Viktor került, akik sejtelmes mosollyal sandítanak ki az ordító kisfiú mögül.

Azonban itt is, mint minden más SZDSZ-es plakáton megjelenik a maró gúny, a humor emellett egy fiatalos lendület is. A párt vezetõi nem is titkolják, hogy elsõsorban a fiatalokat, valamint a városi értelmiséget és a párt korábban elpártolt szavazóit célozták meg, természetesen a még bizonytalan választókon kívül. Ezt a célt kétségtelenül elérték, ugyanis a párt illetékesei elmondták, hogy soha nem látott mennyiségû visszajelzést kaptak, melyben a választási plakátokhoz gratuláltak nekik. Hozzátették továbbá azt is, hogy a plakátok elérték a céljukat, azokról a plakátokról is állandóan beszéltek, melyek nem éppen nyerték meg a polgárok nagy tömegeinek a tetszését. Ilyenek voltak például a választási részvételre biztató transzparensek, melyek között nagyon sok kimondottan jó is volt. Ezeket a Szabad Demokraták Szövetségéhez közelálló Soros Alapítvány segítségével ragasztották ki. Volt köztük olyan, melyeken egy roma család invitál a választásokon való részvételre, egyiken a népszerû szombat esti kabarémûsor, a Heti Hetes sztárjai buzdítják az átlag magyar polgárt, hogy voksával befolyásolja az ország további sorsát.

Volt azonban egy plakát, mely teljesen kilógott a  sorból és szándékosan provokatív voltával keltett megütközést. Ezen két fiatal leszbikus lány látható akik összeölelkezve szintén a választási részvétel mellett kardoskodnak. Rengeteg újságcikk sõt tv- mûsor is foglakozott a témával. Annyiban egyetértek a szabad demokrata képviselõvel, hogy valóban elérték a nyilvánosságot, de véleményem szerint ez a plakát többet ártott, mint amennyit hozott a konyhára, ugyanis jómagam is nagyon sok emberrel beszéltem, a választási hadjárat során és sokan fõleg a vidéki települések lakói kijelentették, hogy a liberális párt nagyon felkarolta a szexuális kisebbségek képviseletét. Ez pedig, a konzervatív beállítottságú, de még bizonytalan szavazókat tartott távol a párttól. Nem is beszélve a vidéki vallásos lakosságról, akik szintén megütközésüket fejezték ki a transzparenssel kapcsolatban. Sõt, még sok jóérzésû liberális beállítottságú szavazó is megdöbbenésének adott hangot. A tény pedig, hogy ezeket a plakátokat is Geszti Péter készítette, ugyanõ, aki az egész SZDSZ kampány image-t meghatározta. Így nem volt nehéz a két tényezõ összekapcsolása és az SZDSZ kapcsolatba hozása a homoszexuális kisebbséggel. Ez az átlag választót éppen az ellenkezõ irányba löki, tehát aki szimpatizál is a liberális párttal, de nem volt elkötelezett SZDSZ-es szavazó, inkább a szocialista pártra szavazott több ilyen jellegû megnyilvánulás miatt.

Ennek a ténynek van egy másik olvasata is. Ugyanis a plakátok több olyan szavazót is hozott a konyhára, aki alapvetõen nem rendelkezik liberális értékrenddel, hanem szocialista szavazó volt. Magam is jó néhány emberrel beszéltem, akik a kampány gyõzött meg és annak hatására pártoltak át a nagy rivális MSZP-tõl. Mindegyikük az elsõ három dolog között mely meggyõzte õket említik a választási transzparenseket. A közfelháborodást okozó kiadványokon kívül alapvetõen elmondhatjuk, hogy ezen a téren az SZDSZ sikeres volt, jól ötvözte a kritikát a szellemességgel, a másik befeketítését a humorral.

Ha már a világhálónál tartunk meg kell említenünk az SZDSZ honlapot is. Mivel nem vagyok számítógépes szakember így önmagam nem tudok elsõ látásra véleményt alkotni egy honlapról. Bár az kétségtelen, hogy a kellemes, lágy muzsika, mely az oldal megnyitóira árad az elsõ pillanat óta kétségtelenül jó hatást gyakorolhat. Mindenesetre megkerestem egy informatikust, és megkértem, hogy mondjon véleményt a Szabad Demokraták Szövetségének honlapjáról. A szakember kiemelte, hogy egy átlagos webololdalról van szó.  Kiemelte, hogy az egész átlátható, az egyes almenük könnyen elérhetõek. Viszont kiemelte, hogy az oldal nem túlságosan van díszítve, a dizájnon még lehetne mit csiszolni. Az egész oldalról egyfajta könnyed fiatalság árad, és ezt egy eléggé extrém frizurát viselõ fiatalember próbálja meg alátámasztani, aki éppen mobiltelefonját markolva a liberálisok által remélt jobb jövõbe mered. Alatta rögtön egy Kossuth-idézet található, mely a szabad demokraták ars poeticájának is tekinthetõ. Az egész mégis átlagosnak tekinthetõ. Azonban a szabad demokraták kampányában részt vevõ ismerõsöm beszámolt, hogy nagyon sok látogatást regisztráltak a választások elõtti idõszakban. Sokan kértek elektronikus levelet is, és csúcsidõben több ezer látogatást is fel tudnak mutatni. Az elektronikus levél rendkívül fontos szerepet töltött be az SZDSZ választási hadjárata során. Elektronikus levélben kaptak értesítést az aktivisták a különbözõ pártrendezvényekrõl, e-mailban hívták fel a figyelmet a különbözõ feladatokra, és szintén ezt a módot választották a hosszabb terjedelmû szellemesebb versikék, prózák közvetítésére.

Hiába terjed azonban az Internet egyre szélesebb körben a magyar lakosság körében, mégis azt mondhatjuk, hogy viszonylag behatárolható azoknak a köre, akik élnek ezzel a lehetõsséggel. Elsõsorban a városi lakosság körében terjedt el, és nagy hányadában fiatalok csatlakoznak a világhálóra. Tehát felvetõdik a kérdés, hogy a társadalom nagy részét milyen módon sikerült megszólítania a pártnak. A kérdésre egy kicsit késõbb remélhetõleg sikerül választ adni.

De térjünk át egy másik nagyon fontos eszközre, a mobiltelefonok használatára. Mivel korábban már említettem, hogy hazánkban viszonylag magas a mobillal való ellátottság kézenfekvõ megoldásnak tûnik, hogy a pártok éljenek ezzel a lehetõséggel. Azonban egy ismeretlen fiatalember szabadalmaztatta a mobilreklám lehetõségét, így direkt módon a pártoknak kicsúszott a kezébõl ez az eszköz. Azonban az sms-küldés lehetõségét, nem sikerült levédetni, így a szimpatizánsoknak lehetõségük nyílt arra, hogy az ismerõseiket választási üzeneteikkel megszólítsák. Érdekes, hogy a kampányidõszak fõidejében nem igazán találkozhattunk azzal a tömeges sms-dömpinggel, mely a két forduló között elárasztotta az országot. Ez alól egy kivétel volt, és ez is a Szabad Demokraták Szövetségéhez kapcsolódik. Ez pedig a híres köteles tüntetés megszervezéséhez kapcsolódott. Mint ismeretes Kövér László egy lakossági fórumon kijelentette, akinek nem tetszik az a politika, melyet a Fidesz képvisel, „aki nem tud örülni sikereinknek”, azok menjenek le a pincébe és akasszák fel magukat. Ezen kijelentés ellen emelte fel hangját a szocialista párt ifjúsági tagozata, valamint az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció. A fiatalok elhatározták, hogy egy tüntetést szerveznek a Fidesz Lendvay utcai székháza elõtt. Csakhogy az idõ már nagyon szorította a szervezõket, ezért úgy döntöttek, hogy a mobiltelefonhoz fordulnak segítségért. Rövid szöveges üzenetet küldtek, melyben tájékoztattak a tüntetés helyérõl idejérõl, valamint arról, hogy tíz ismerõsnek küldjék tovább. Ilyen még Magyarország történetében nem fordult elõ, hogy mobilon szerveztek volna hasonló rendezvényt.

Rövid idõ alatt sms-hullám indult el, az üzenet rengeteg emberhez elért. Az üzenet több kört is futott (én többször is kaptam ilyet), és az úgynevezett köteles tüntetés rendkívüli sikerrel zárult, a szervezõk elmondása szerint kb. húszezer ember vett részt rajta. Sok politikai elemzõ kiemelte, hogy nagyon jól sikerült ezt a tüntetést a társadalom felé kommunikálni, valamint Kövér kijelentéseit sikerült még Schmidt Máriának megspékelni. Sok elemzõ kiemeli, hogy valójában ezeknek a hangoknak sikerült megfordítania az addigi meggyõzõnek tûnõ jobboldali fölényt. Mindenesetre ha ez igaz, a mobiltelefonnak nagy szerepe volt ebben.

A választások napján a kampánycsend miatt direkt politikai üzenetet nem lehetett közvetíteni, de mobilon szintén lehetett tartania a kapcsolatot. Vasárnap reggel ismét megjelentek a rövid szöveges üzenetek. Mint a köteles tüntetésre való invitálást, most ismét elõször liberális ismerõseimtõl kaptam. Még a „köteles tüntetés” hatása alatt álltak mert az elsõ üzenet így szólt: „Szavazáson jártam, Kövér Lászlót láttam, meg akart verni, a baloldal fog nyerni, félre ború félre kétely, megy a Viktor, jön a Péter”. Késõbb megérkezett a következõ üzenet MSZP-s változatban, csak a baloldal helyett MSZP-t illesztettek az alkalmi poéták. Majd este, mikor már látszott, hogy a baloldal sokkal jobb eredményt fog elérni, mint amit a közvélemény-kutatók vártak tõle, már gúnyosabb versikék is napvilágot láttak, melyek közül az egyik klasszikus szintén az liberálisoktól indult útjára: „Távolban egy fehér vitorla, alatta ül egy falfehér Viktorka”. A baloldali gyõzelem után megjelent a mobilomon „a miniszterelnöki gyakorlattal kezdõ jogász állást keres” kezdetû sms.

Az biztos, hogy ez a fajta politikai humor eddig nem volt jelen a magyar politikai közéletben. A választások során felgyülemlett feszültségeket viszont ez a fajta ironizálás kicsit oldotta. Az elsõ fordulós siker után viszont elült ez az sms-láz is. Úgy nézett ki, hogy a baloldali szövetség pártjai ráültek a babérjaikra, és azt gondolták: már nem lehet ezen az eredményen változtatni. Ez a hangulat nemcsak az MSZP-t, hanem az SZDSZ-t is elérte és lebénította. A stratégiai kezdeményezést átengedték a jobboldali pártoknak, akik éltek is a lehetõséggel. A lendület ekkora elfogyott az SZDSZ kampányából. A kezdetben olyan jól alkalmazott mobilok is elhallgattak, vagy arra szorítkoztak csupán, hogy mindenféle náci gyûlésnek mondták el például a Testnevelési Egyetem elõtt tartott gyûlést. Majd pedig a hétvégén a parlament elõtt rendezett tömeggyûlésrõl szerették volna bemutatni, hogy a Fidesz által kommunikált kétmillió helyett mindössze tizedrésze vett részt a megmozduláson. Ezt is sms-ekben próbálták népszerûsíteni, de már korántsem olyan hangulattal és hévvel, mint ahogyan azt az elsõ forduló elõtt tették.

Még egy nagyon fontos kérdést kell tisztázni: a fiatalok szerepét az SZDSZ kampányban. Azt kell megállapítanunk, hogy viszonylag magas arányban vettek részt fiatalok a szabad Demokraták választása során. A fiatalok fõleg Budapesti felsõoktatási intézmények hallgatói közül kerültek ki és zömében mûszaki intézmények hallgatói. Ezenkívül a Közgazdasági Egyetem diákjai is hagyományosan a Szabad Demokraták Szövetségének hívei. Tehát elmondhatjuk a potenciális SZDSZ szavazó budapesti lakos, és esetleg rendelkezik diplomával is. Hogy Budapesten kívül a liberális párt szinte semmiféle társadalmi elfogadottsággal nem rendelkezik. Ennek ékes bizonyítéka az elsõ forduló során vált nyilvánvalóvá. Mikor elkezdték a vidéki falvak adatainak feldolgozását, az SZDSZ szinte a nullán állt. Majd egyre másra futottak be a nagyobb városok adatai és liberálisok görbéje elkezdett lassan felfele kúszni. Legvégül pedig beérkeztek Budapest adatai és a Szabad Demokraták Szövetsége bejutott a magyar törvényhozásba. Igaz az a bizonyos léc nagyon rezgett, de végül siker koronázta törekvéseiket. A másik téma, melyet még meg kell említenünk a tömeggyûléseken való sikeres megjelenés, és a társadalomban való lereagálásának kérdése. Annyit már rögtön meg kell állapítanunk, hogy egyik párt sem az MSZP sem pedig az SZDSZ nem volt képes a Fideszéhez hasonló megmozdulás megszervezésére. Az SZDSZ képes volt olyan jellegû összejöveteleken megjeleníteni magát, mint például a fent említett „köteles tüntetés”, a közös Gerbeau-beli oroszkrémtorta-evés, valamint a közös kampányzáró mind – mind sikeres fellépésnek számít. Érdekes, hogy ezen belül a legsikeresebbnek a „köteles tüntetés” számított, melynek hatása közvetlenül is igen jelentõs volt. De abban egyetérthetünk, hogy ez nem a liberálisok mûfaja.

Az SZDSZ médiajelenléte szintén elég egyoldalúnak tûnik. A kampányok között különbséget tehetünk jelöltközpontú és pártközpontú stratégia szerint. Az SZDSZ mindenképpen az utóbbi stratégiát követte, és kampányában szinte nyomasztó volt Kuncze domináns szerepe. A választási hadjárat során szinte teljes egészében csak a pártelnök testesítette meg a Szabad Demokraták Szövetségét. Rajta kívül szinte más nem is szerepelt a választási hadjárat során.

 

 

A kampány eredményessége

 

Ha az eredményeket tekintjük azt kell, hogy mondjuk a Szabad Demokraták Szövetségének mindenképpen sikeres volt a kampánya. A három célt melyet kitûztek maguk elé mindenképpen teljesítették: leváltották a az Orbán-kormányt, bejutottak a parlamentbe, és a MIÉP pedig kipottyant onnan. Igaz, ebben nem nagy szerepe volt a liberálisoknak, inkább a FIDESZ porszívó effektusát hozhatjuk fel példaként. Ha tehát a végeredmény tekintjük, teljes a siker.

Árnyaltabb a kép, ha megnézzük, hogy hol és milyen módon érte el ezeket az eredményeket. A vidék szinte teljes egészében elveszett az SZDSZ számára. Olyan helyeken sem sikerült nekik nyerni, ahol valamelyik „nagyágyút” indították. Ha ez a jelenség így folytatódik, nemsokára õk is eltûnnek a történelem süllyesztõjében, mint számos más nagy hírû társuk. Viszont most kormányzati pozícióba emelkedtek és lehetõségük nyílt arra, hogy bizonyítsanak. Ha nem sikerül megszervezni ismételten a támogatóikat, az SZDSZ-nek kicsi az esélye a hosszú távú fennmaradásra. Azonban vannak kedvezõ jelek is. A mostani kampány során nagyon sok új elemet vonultattak fel, mely elõre, a jövõbe mutat. A pártok közül szinte egyedülálló módon profi kampányt hajtottak végre, mely hozzájárult ahhoz, hogy parlamenti, sõt kormányzati pozícióba emelje a Szabad Demokraták Szövetségét. Módszeresen használta a modern nyugati pr eszközeit. A politikai humor pedig szintén tõlük indult ki és most már azt lehet mondani, hogy ezáltal stílust teremtett.

Gond viszont, hogy a párt nem tud megújulni. Még mindig ugyanazok az arcok jelenítik meg az SZDSZ-t, mint tíz évvel ezelõtt. Szinte az egyetlen új arc Gusztos Péter. Ha nem képes az SZDSZ ezen változtatni, akkor is komoly nehézségekbe ütközhet a következõ négy év során. Rendeznie kell az értelmiségi holdudvarával fennálló nem éppen rózsás kapcsolatait, meg kell szólítani a vidéki embereket, és radikális újítást kell végrehajtania a párt vezetõi állományát tekintve. Az alaphang adva van hozzá. A sikert elérték. Igen sikerrõl beszélhetünk, mert ilyen magas részvételi ráta mellett sikernek számít az öt és fél százalékos eredmény. Most már minden rajtuk múlik. Az õ jövõjük is elkezdõdött, csak kérdés, hogy mit hoznak ki belõle.  

 

 

Jegyzetek