Maruzsa
Zoltán
1977-ben
született, Szegeden. 1996-tól az ELTE BTK történelem, német
és politikaelmélet szakos hallgatója, 2001-től az ELTE BTK
Történettudományi Doktori Iskolájának ösztöndíjas PhD képzésében
vesz részt. Tanulmányai során több ízben nyerte el a kari
tudományos ösztöndíjat, köztársasági ösztöndíjban részesült.
2000 tavaszán egy szemesztert kutatói ösztöndíjjal a bécsi
egyetemen hallgatott. Tanulmányai mellett a Rákóczi Szövetség
ifjúsági titkári tisztségét tölti be.
Szakterülete
Ausztria modern kori története, elsősorban a Második Köztársaság
politikatörténete és külpolitikája, különös tekintettel a
szövetséges megszállás, a semlegesség és az európai integráció
témakörére.

Németh Péter
1974-ben
született Kapuváron. Középiskolai tanulmányait a győri Czuczor
Gergely Bencés Gimnáziumban végezte, majd a szombathelyi Berzsenyi
Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett történelem–földrajz szakos
tanári diplomát. Egyetemi oklevelét az ELTE Bölcsészettudományi
Kar történelem szakán szerezte.
Jelenleg a győri Fekete István Általános
és Szakképző Iskola tanáraként dolgozik. Érdeklődési területe
a pártok és pártrendszerek, illetve hazánk EU-integrációja.

Vasa László
Kisvárdán
született 1976-ban. 1995 és 2000 között a Szent István Egyetem
(Gödöllői Agrártudományi Egyetem) Gazdaság- és Társadalomtudományi
Karán tanult, itt szerzett gazdasági agrármérnök diplomát.
1999-ben
felsőfokú logisztikus, 2000-ben német-magyar szakfordító és
mezőgazdasági szaktanácsadó végzettséget szerzett. 2001-2002-ben
a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke.
Jelenleg doktori hallgató a Szent István Egyetemen, emellett
az egyetem Főtitkári Hivatalánál tanácsadóként dolgozik.
Külföldi
tanulmányutakon, részképzéseken vett részt Moszkvában, Egyiptomban,
Dél-Koreában, Szíriában és Japánban. Kutatási területe: háztartás-gazdaságtani
vizsgálatok a családi gazdaságokban. Szakmai konferenciák
állandó résztvevője. Több cikke jelent meg hazai és külföldi
szakfolyóiratokban, emellett egyetemi jegyzetek szerzőjeként
is ismert.

Almássy Kornél 1976-ban született. A Szilágyi
Erzsébet Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. 1999-ben a Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett
építőmérnöki diplomát, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Építőmérnöki Karán doktori képzésben vesz részt. 2000-től
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság
és Társadalomtudományi Karán MBA képzésben vesz részt.
2001–2003 között Hallgatói Önkormányzatok
Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke. 2001-től az Országgyűlés
Oktatási és Tudományos Bizottságának és az Ifjúsági és Sportbizottságnak
külső szakértője, 2002-től a Magyar Ösztöndíj Bizottság (MÖB)
tagja.
Az Ifjúsági Demokrata Fórum és az
MDF tagja, 2002-től az IDF ifjúságpolitikai kollégiumának
vezetője. 2003 februárjában a Magyar Demokrata Fórum Országos
Elnökségének tagjává választották.

Kecskés Balázs 1979-ben
született Budapesten. 1998-ban érettségizett az Eötvös József
Gimnáziumban. Jelenleg a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi
Karának és ezzel párhuzamosan ugyanezen kar igazságügyi ügyintéző
szakának levelező tagozatos hallgatója. 1996-óta tagja az
Ifjúsági Demokrata Fórumnak, melyben 2000-tól az Oktatási
Kabinet vezetője, 2002-től az Etikai és Fegyelmi Bizottság
elnöke.
2002-ben
az országgyűlési választások idején a Belügyminisztérium Választási
Irodájában az informatikai helpdesk-en dolgozott. 2002 őszén
MDF-es önkormányzati képviselőjelölt volt Soroksáron. Ugyanezen
évben résztulajdonosa és ügyvezetője lett egy internet-szektorban
működő vállalkozásnak.
2003.
január 1-től a Magyar Demokrata Fórum budapesti szervezője.

Thaisz Miklós
A
Politikai Elemzések állandó szerzője 1980-ban született Budapesten.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves történelem-kommunikáció
szakos hallgatója. Elsősorban médiapolitikával foglakozik.
Az
MDF XII. kerületi elnökségi tagja, az IDF XII. kerületi elnöke.
Több cikke és tanulmánya jelent meg a Heti Válaszban, a Kapuban.
2003 januárja óta felelős szerkesztője az Ifjúsági Fórum nevű
havi lapnak.

Horváth Zsolt
1981-ben
született Budapesten, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jog- és Államtudományi karának negyedéves hallgatója.
Érdeklődési
köre a közjog, valamint az összehasonlító jog; ennek megfelelően
az Alkotmányjogi Tanszék demonstrátora, illetve 2002-ben elvégezte
a strasbourg-i Faculté Internationale de Droit Comparé összehasonlító
jogi képzésének első évfolyamát.
Jelenleg
az Erasmus-ösztöndíj révén a Pázmány Péter Egyetemmel párhuzamosan
a Katholieke Universiteit Nijmegen vendéghallgatója.

Horányi Márton
1980-ban
született Budapesten, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jog- és Államtudományi Karának negyedéves hallgatója. Érdeklődési
köre a közjog, EU jog valamint az összehasonlító jog.
Az
Alkotmányjogi Tanszék demonstrátora, illetve 2002-ben elvégezte
a strasbourg-i Faculté Internationale de Droit Comparé összehasonlító
jogi képzésének első évfolyamát.
|