A terrorizmus, mint nemzetbiztonsági kihívás

 A nemzetbiztonságot érintõ kihívások terén alapvetõ változásoknak lehettünk tanúi mind Európában, mind a fejlett világ más részein, ahol a bipoláris világrendszer felbomlása után a biztonság – korábban hegemón helyzetben lévõ – katonai vonatkozását olyan új prioritások váltják fel, amelyek zömében politikai, gazdasági és szociális eredetûek. Az új biztonsági kihívások körében szokták megemlíteni a terrorizmust is, mely már a 20. század hatvanas éveinek végétõl szervezett formában megjelent, a század végére pedig globális fenyegetéssé változott. Viszonylag új jelenségnek mondható a multinacionális terrorszervezetek megjelenése, és az egyes földrajzilag távolabbi pontokon mûködõ csoportok együttmûködése.

Nehéz általános érvénnyel jellemezni a terrorista akciókat, mivel motivációjuk, elkövetési módozataik esetenként jelentõs eltéréseket mutathatnak. Általában véve azonban közös jellemzõjük, hogy az akciókat a sokszor találomra kiválasztott áldozatok számára ismeretlen és lényegtelen – zömmel politikai és vallási – célok nevében követik el. A végrehajtott terrorcselekmény alapvetõ funkciója legtöbbször az, hogy a félelemkeltés és az akció által kiváltott rettegés eszközével a terrorszervezet által fontosnak ítélt kérdésre kívánja az adott ország politikai vezetésének és társadalmának figyelmét felhívni. A célországként általában megjelenõ nyugati államok fejlett hírközlési rendszere, a demokráciákban természetes sajtószabadság pedig biztosítja a kívánt megfélemlítõ hatásnak akár tömeges pánikká való fokozódását is. Az ezredforduló idõszakában – a szervezett bûnözõkhöz hasonlóan – a terroristáknak is megjelent az az új nemzedéke, mely a tudomány és a számítástechnika legújabb vívmányait, valamint az Internet–hálózat adta kommunikációs lehetõségeket használja fel a tervezett akciók elõkészítésénél és végrehajtásánál.

Napjaink terrorfenyegetettségét tovább növeli az illegális fegyverkereskedelem, és a tömegpusztító (atom-, biológiai- és vegyi-) fegyverek terjedése (proliferáció). Mindez megkönnyíti a terrorista csoportoknak a korszerû, esetenként tömegpusztító – egyenlõre vegyi – fegyverekhez való hozzájutását. Szintén a terrorista csoportoknak kedvez a nyugati demokráciákban jellemzõ szabadság, a határok könnyebb átjárhatósága.

A világ nagyobbik részében fellelhetõ szegénység, a helyi kilátástalan viszonyok, egyes etnikumok és vallási csoportok jogfosztott helyzete fokozhatja az ott élõk fogékonyságát a terrorista csoportok áltál hirdetett eszmék iránt, melyek sokszor minden rossz forrásának a jólétben élõ nyugati demokráciákat állítják be. Ez pedig felveti a demokratikus berendezkedéssel rendelkezõ fejlett ipari államok vezetõi számára azt az alapvetõ dilemmát, hogy hogyan biztosítsák polgáraik biztonságát anélkül, hogy az oly nagy becsben tartott szabadságjogokat döntõ módon korlátozni kényszerüljenek. A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének törvényi szabályozása körüli vitákban is döntõ súllyal jelenik meg ez a kérdés.

 

 

A nemzetbiztonsági szolgálatok terror-elhárítási feladatai

 

A nemzetbiztonsági szolgálatok terror-elhárítási feladatainak jellemzése elõtt mindenképpen indokolt röviden jelezni, hogy a szolgálatok tevékenységüket milyen államigazgatási közegben fejtik is ki. A Magyar Köztársaság biztonságpolitikai alapelveirõl hozott országgyûlési határozati javasatokból világosan kitûnik: a nemzetbiztonság fogalma lényegesen tágabb, mint a titkosszolgálatok által ellátott nemzetbiztonsági tevékenység. Az Alkotmány maga is megjelöl a nemzet biztonságával kapcsolatos feladatokat az Országgyûlésnek, a köztársasági elnöknek, a kormánynak, a fegyveres erõknek és a rendvédelmi szerveknek, a bírói szervezetnek, valamint az ügyészségnek.

A terrorizmus elleni küzdelemnek külpolitikai, katonai, gazdasági, pénzügyi, közbiztonsági, környezetvédelmi, emberi jogi, stb. vonatkozásai is vannak. A terror-elhárítás részfeladatainak ellátása beépül az egyes állami szervek feladata közé, azok szerves részét képezi. A terrorizmus elleni fellépés területén a nemzetbiztonsági tevékenység – azaz a szolgálatoknak a rendõrséggel koordinált közremûködése – azonban kiemelt fontossággal rendelkezik, mert a terrorcselekmények elõkészítésének leplezett jellegénél fogva ezen akcióknak az elhárítására más állami szerv eszközrendszere az esetek döntõ többségében elégtelen.

A nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett munka természetesen nem korlátozódik pusztán a titkosszolgálati tevékenységre, más szóval a szolgálatok a feladatrendszerükben meghatározott információszerzési tevékenységük során a titkos eszközök és módszerek mellett nyíltan is gyûjtenek információkat. A terrorista akciók felderítése és elhárítása azonban – a cselekmény súlyos nemzetbiztonsági kockázatai miatt – általában titkos eszközökkel, a titkosszolgálati jelleg leplezésével történik. A terrorcselekmények általi súlyos fenyegetés sem mentheti fel a szolgálatokat az alól, hogy tevékenységüket a nemzetbiztonsági munka – demokratikus viszonyok között elvárt – alapelveinek betartásával végezzék. Ezek az eszközalkalmazás törvényességének és engedélyhez kötöttségének, az alkalmazott eszköz szükségességének, célhoz kötöttségének, alkalmasságának és a fenyegetettséghez mért arányosságának, illetve a tevékenység dokumentáltságnak alapelveit jelentik. Szintén alapvetõ elvárásként jelenik meg a mûveleti munka során a humanitás elve, azaz emberi méltóság tiszteletben tartása.

A szolgálatok által alkalmazott titkos eszközöket és módszereket – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.) alapján – két csoportra lehet osztani. Az elsõ a külsõ engedélyhez nem kötött titkos információgyûjtés eszközei és módszerei (Nbtv. 54. §). Ezek közé tartozik a többek között a nemzetbiztonsági jelleg leplezésével történõ információgyûjtés (fedõokmányok használata), információs hálózat (ügynökség) létesítése, információs technikai rendszer kiépítése és üzemeltetése, fedõintézmények létrehozása, nyilvános helyek megfigyelése, és az ott történt események rögzítése, távközlési szolgáltatóktól és más adattároló rendszerekbõl információkat gyûjthetnek.

A titkos eszközök és módszerek másik csoportja – alapjogokat súlyosan korlátozó jellegénél fogva külsõ – bírói vagy igazságügy-miniszteri[1] – engedélyhez kötött (Nbtv. 56. §). Ebbe a csoportba sorolható például a magánlakás titkos átkutatása és az ott észleltek technikai eszközökkel történõ rögzítése, illetve folyamatos figyelése, levél és más postai küldemény felbontása, és a tartalmának rögzítése, a telefonon, vagy más távközlési szolgáltatások (például e-mail) útján továbbított üzenetek taralmának megismerése, és az adatok rögzítése. További eszköz a szolgálatok kezében, hogy nemzetbiztonsági érdekbõl büntetlenségi megállapodást köthetnek bûncselekménnyel alaposan gyanúsítható személlyel az adott ügy felderítési, illetve nyomozati szakaszában (Nbtv. 55. §).

A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai egy esetleges terrorakció megakadályozása, az adott terrorcselekménnyel kapcsolatos bûnfelderítés eredményes lezárása érdekében, továbbá a szolgálat titkos információgyûjtési rendszerének védelme kapcsán, önvédelmi célzattal illetve õrzésvédelmi feladatok ellátása kapcsán kényszerítõ eszközöket is alkalmazhatnak (testi kényszer, bilincs, lõfegyver). Erre – a szolgálatok életében igen ritkának mondható nyilvános fellépésre – abban az esetben kerül sor, amennyiben a nyílt intézkedéseket normális esetben megtevõ rendõrség értesítésére, bevonására már nincs idõ. Fontos hangsúlyozni azonban azt a – jogállamiság és demokrácia szempontjából – lényeges megkötést, miszerint a nemzetbiztonsági szolgálatok nyomozóhatósági jogkört nem gyakorolhatnak. Ez egy esetleges terrorcselekmény felderítésénél annyit jelent, hogy amennyiben a szolgálatok a büntetõeljárás megindításához elegendõ információt gyûjtöttek össze a felderítési szakaszban, feljelentést tesznek a rendõrségnél, amely jogosult a nyílt nyomozati intézkedések (õrizetbe vétel, kihallgatás, nyilvános házkutatás, stb.) megtételére.

A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok feladatrendszerébe 1990-es megalakulásuktól kezdve beletartozott a terrorcselekmények (Btk. 261. §) felderítése, megelõzése és elhárítása. A különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról szóló 1990. évi X. törvény 2. § (d) bekezdése az állam elleni bûncselekmények felsorolásánál nevesítette a terrorcselekményt, mint olyan eseményt, melynek veszélye esetén az akkor megszervezett nemzetbiztonsági szolgálatok jogosultak titkosszolgálati eszközök igénybevételére. Ennek a törvénynek a felhatalmazásával a nemzetbiztonsági feladatok ellátásának átmeneti szabályozásáról szóló 26/1990. (II. 14.) MT rendelet a terrorelhárítás feladatát a 2. §. (1) bekezdés c) pontja konkrétan a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatkörébe utalta. Ugyanezen paragrafus (6) bekezdése azonban arról is rendelkezik, hogy a szolgálatok személyes szabadságot korlátozó intézkedést nem alkalmazhatnak, ami azt is jelenti, hogy terrorelhárítás területén a szolgálatoknak együtt kell mûködniük a kényszerítõ intézkedések megtételére feljogosított rendõrséggel és más rendvédelmi szervekkel.

A rendszerváltás idõszakában megszületett, terror-elhárítási feladatokat érintõ jogszabályok felidézése annál is inkább indokolt, mert a bipoláris világrend felbomlásakor számos európai országban élesen vetõdött fel a kérdés: a terrorcselekmények a rendõrség vagy a titkosszolgálatok kompetenciájába tartozzanak-e. Klasszikus titkosszolgálati feladat alatt ugyanis korábban kizárólag a politikai, katonai és gazdasági hírszerzést és elhárítást értették. Ebbe körbe pedig elsõsorban a kormányzati döntésekhez szükséges és az ellenérdekelt államokra vonatkozó bizalmas kormányzati és hadászati információk megszerzése, valamint az ellenérdekelt államok szolgálatai ilyen irányú tevékenységének felderítése és elhárítása tartozott.

A Szovjetunió felbomlásával, az éles katonai szembenállás megszûntével azonban a nyugati nemzetbiztonsági szolgálatok némiképp identitászavarba kerültek. Természetesen komolyan senki nem gondolta, hogy mûködésük feleslegessé válhatna, ám a költségvetési támogatás nagyságának megõrzése érdekében olyan új mûködési területek után kellett nézniük, mely az adott állam társadalma felé is kellõ módon igazolja a szolgálatok létének és anyagi támogatottságának létjogosultságát.

Ezek az „új feladat” volt az ún. új kihívások elleni fellépés, azaz a terror-elhárítás, a kábítószer- és illegális fegyverkereskedelmet, valamint embercsempészetet bonyolító nemzetközi szervezett bûnözés akcióinak felderítése, megelõzése. A terrorelhárítás kompetenciája körül kialakult vita néhány nyugat-európai országban erõs súrlódásokhoz vezetett a szolgálatok és a rendõrség között. Az angol belbiztonsági szolgálat, a Security Service (korábbi nevén MI5) sikeresen vonta magához a Scontland Yard szervezetétõl a terrorelhárítás feladatát. Ennek persze feltétele volt a jogi szabályozás megléte. A közel száz éves múltra visszatekintõ angol szolgálatok mûködését ugyanis korábban nem szabályozta törvény. Az 1989-ben elfogadott titkosszolgálati törvénnyel a brit elhárítás felhatalmazást kapott – többek között - a terrorcselekményekkel kapcsolatos ügyekben való felderítésre (ami a szigetország esetében döntõen az IRA akcióinak megelõzését és elhárítását jelenti). [2] Hasonló jellegû – feladatmegosztásból eredõ – konfliktusok azokban az államokban persze nem jelentkeztek, ahol a rendõri és a belsõ elhárítási feladatokat ugyanaz a szervezet látta el már a bipoláris világrend felbomlása elõtt is (FBI).

A magyar szolgálatok jelenleg érvényes terror-elhárítási feladatait átfogó módon a Nbtv. szabályozza. A szolgálatok számára egységes feladatként fogalmazódik meg a törvény 3. §-ában a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése. A nemzetbiztonsági érdekeket katalogizáló 74. § a) bekezdés pedig már konkrétan említést tesz a terrorcselekmények felderítésérõl és megakadályozásáról. A törvény által megnevezett öt nemzetbiztonsági szolgálat[3] közül az operatív akciókhoz technikai szolgáltatásokat végzõ Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) kivételével valamennyi szolgálat számára megfogalmaz terrorista cselekmények felderítésével, megelõzésével vagy megakadályozásával kapcsolatos feladatokat. Ezzel együtt megállapítható, hogy a terrorelhárítás feladatok elsõsorban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), katonai vonatkozások felmerülése esetén pedig a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) kompetenciájába tartozik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy mind a polgári, mint a katonai hírszerzésnek haladéktalanul továbbítania kell az NBH, illetõleg a KBH felé minden olyan megszerzett információt, mely az ország, illetve a honvédelem terror-veszélyeztetettségével összefüggésbe hozható.[4]

 

 

Az Információs Hivatal feladatai

 

A Nbtv megfogalmazása szerint „az Információs Hivatal (IH) elsõdleges feladata, hogy megszerezze, elemezze, értékelje és továbbítsa a kormányzati döntésekhez szükséges, külföldre vonatkozó, illetõleg külföldi eredetû, a nemzet biztonsága érdekében hasznosítható információkat, továbbá, hogy a Magyar Köztársaság érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet folytasson.” A Nbtv. 4. § c) pontjában a törvény már konkrétan nevesíti a terrorszervezetekrõl történõ információgyûjtés feladatát az IH számára. A terrorcselekmények megtervezése döntõ többségében külföldi állam területén történik, ez pedig alapvetõ feladatokat állít a magyar hírszerzõ apparátus elé, hogy a Magyar Köztársaság ellen tervezett terrorcselekmények lehetõleg már az elõkészítõ fázisban leleplezésre kerüljenek.

A bekezdés elején idézett megfogalmazás kettõs feladatot fogalmaz meg a hírszerzés számára. Egyrészt megfelelõ információkkal kell ellátnia a terrorelhárításban elsõsorban illetékes belföldi szolgálatokat (NBH, KBH) és közvetlen terrorveszélyeztetettség esetén értesítenie kell a bûnüldözõ szerveket (azaz a rendõrséget, a határõrséget, illetõleg védett személy vagy objektum közvetlen fenyegetettsége esetén Köztársasági Õrezred). Másrészt, ha az adott ügy megkívánja – a kockázati tényezõk mérlegelése mellett – operatív módszerekkel beavatkozhat a nemzetbiztonságot külföldrõl fenyegetõ veszély elhárítása érdekében.

A terrorszervezetek ellen folytatott külföldi hírszerzés teljesen új kihívások elé állította a hírszerzõ apparátusokat világszerte. A klasszikus hírszerzõ tevékenység – azaz a politikai-katonai-gazdasági információszerzés – technikái ezen a területen igen kis hatásfokkal alkalmazhatóak. A terrorista csoportok etnikailag legtöbbször zárt közösséget alkotnak, így az ebbõl a körbõl származó információk megszerzése felettébb problematikus. A kérdés másik oldala pedig nyilván egy ilyen akció biztonsági kockázatait érinti. A klasszikus hírszerzés területén történõ leleplezõdés diplomáciai (kiutasítások) és büntetõjogi konzekvenciákkal vonhat maga után. Egy terrorista szervezetben az informátor dekonspirálódása ennél általában tragikusabb következménnyel jár. Az IH további feladata a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévõ magyar szervek, intézmények és létesítmények biztonsági védelme.

A hírszerzés terror-elhárítási feladataihoz kapcsolódik az egyes terrorista szervezetek és a terrorizmust támogató államok kapcsolatrendszerének feltérképezése. Az elmúlt évtizedben több államról (többek között Líbiáról, Szudánról, Afganisztánról) bebizonyosodott, hogy támogatást nyújt, vagy esetenként a háttérbõl irányít terrorista szervezeteket. E jelenség természetesen már évtizedek óta aktuális kérdéssé teszi a terrorista szervezetek, és az õket támogató államok elleni nemzetközi együttmûködés szükségességét[5], mely megnyilvánulhat nyílt katonai formában (afganisztáni hadmûveletek), de éppúgy leplezettebb, hírszerzési együttmûködésben is. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az államok nemzetbiztonsági szolgálatainak együttmûködése zömmel kétoldalú együttmûködésekre épül, leginkább a kölcsönös elõnyök elvére építve. Minden állam természetesen félti a saját kiépített hírszolgálatát és informátorait, melyeket a legkisebb kiszivárgott információ dekonspirálhat (és esetenként életveszélybe sodorhat).

Abban mindenesetre bízni lehet, hogy mivel a terrorizmus globális fenyegetést jelent a világ valamennyi demokratikus állama számára, a kormányzatok a hírszerzés terén is bõvíteni fogják a terrorcselekmények megelõzését szolgáló együttmûködésüket.[6] Az már most is megfigyelhetõ, hogy az EU növekvõ részvétele a terrorizmus, a szervezett bûnözés és a kábítószer-csempészet elleni harcban a hírszerzõ szervek között az információ megosztás növekedéséhez vezetett.

 

 

A Nemzetbiztonsági Hivatal feladatai

 

Az Nemzetbiztonsági Hivatal a Magyar Köztársaság belföldi illetékességû kémelhárító és alkotmányvédelmi feladatokat ellátó biztonsági szolgálata, mely a Nbtv. 5. § c) pontjának megfogalmazásában „felderíti és elhárítja a külföldi hatalmak, szervezetek vagy személyek terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvéseit. A törvény által használt megfogalmazásból egyértelmûen kitûnik, hogy a terrorelhárítás felelõssége elsõsorban a belföldi elhárító szolgálat vállán nyugszik, míg a hírszerzés a megszerzett információkkal segíti a terrorcselekmények megelõzését. Az NBH terror-elhárítási feladatai közé tartozik a terrorista szervezetek tagjainak illetve velük kapcsolatban álló személyeknek az ellenõrzése, az esetleges terrorcselekmények lehetséges magyarországi célszemélyeinek és célobjektumainak a nemzetbiztonsági védelme. Ez utóbbi feladatot a szolgálatok szoros együttmûködésben látják el a kiemelt objektumok védelmét ellátó Köztársasági Õrezreddel, valamint a rendõrséggel.

A terror-elhárítás magyarországi rendszerével összefüggõ jogi szabályozás nyomán párhuzamosság alakult a NBH és a rendõrség között a terrorcselekmények felderítésének területén. Az idõben a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény elõtt megszületett rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 69. § (4) bekezdése feljogosítja a rendõrséget hogy elõzetes felderítést (értsd: bírói engedélyhez kötött titkos információgyûjtést) végezzen terrorcselekményekkel kapcsolatban, ha az adott ügyrõl a bejelentés a rendõrséghez érkezett, illetve arról a rendõrség szerzett tudomást. A Nbtv. 5. § i) pontja szó szerint megismétli ezt a megfogalmazást, immáron a NBH feladatkörébe utalva az adott terrorcselekménnyel kapcsolatos felderítés lefolytatását. A feladatok bizonyos „egymásra csúszása” a terrorcselekmények felderítése terén természetesen joggal vethet fel kérdéseket mind a hatékonyság, mind a gazdaságosság szempontjából. Nem kívánatos esetben ugyanarról a Magyarországon mûködõ és akcióra készülõ terrorista csoportról akár egyidejûleg, más-más informátortól is érkezhetnek jelzések a rendõrséghez és az NBH-hoz. A felesleges, és esetenként az adott operatív akció hatásfokát is rontó párhuzamosság kiküszöbölésének nyilvánvaló egyetlen módja a rendszeres koordináció a rendõrség terror-elhárítási részlege és az NBH illetékes mûveleti igazgatósága között. Az azonban mindenképpen szükségesnek látszik, hogy a kormány a Nbtv. 77. § (2) bekezdésében[7] kapott felhatalmazás alapján hozott határozatban pontosabban fogalmazza meg a terrorelhárítás nemzetbiztonsági és rendõrségi vonatkozásait.

Némiképp hasonló párhuzamosság figyelhetõ meg a védett személyek és objektumok biztosításának kérdésében is (Rtv. 1. § (2) g) pont, Nbtv. 5. § e), f) pontok), amibõl ismételten a NBH és a rendõrség együttmûködési kötelezettsége következik. Gyakorlati oldalról megállapítható, hogy az adott objektumok õrzés-védési feladatai a rendõrség hatáskörébe tartoznak, míg az NBH továbbítja feléje azokat az információkat, melyek a rendõri szerveknek objektumvédelmi szempontból relevánsak. Az NBH tevékenységéhez kapcsolódik a légiközlekedésrõl szóló 1995. évi XCVII. törvény által megfogalmazott, a légiközlekedés biztonságával összefüggõ nemzetbiztonsági feladatok, mely a szeptember 11-én bekövetkezett amerikai terrortámadás fényében még inkább elõtérbe kerültek. Az idézett törvény 37. § (2) bekezdésének értelmében nyilvános repülõtér – kivéve a Ferihegyi Nemzetközi Repülõteret – és polgári célú nem nyilvános repülõtér létesítésére, fejlesztésére és megszûntetésére csak a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszterek egyetértésével kerülhet sor, akik a Kormány által létrehozott Légiközlekedési Védelmi Bizottságnak is tagjai. Az NBH számára kiemelt feladatként jelenik meg a Ferihegyi Nemzetközi Repülõtér, illetõleg a polgári légiközlekedés biztonságának védelme. Az NBH ezen feladatát szoros együttmûködésben látja el az ORFK Repülõtéri Biztonsági Fõigazgatóságával.

Az NBH terror-elhárítási feladataival szintén szoros összefüggésben említhetõ meg a bevándorlók, menekült státuszért és állampolgárságért folyamodók, valamint a vízumkérelmet benyújtó személyek ellenõrzése és az ezzel kapcsolatok feladatokat (Nbtv. 5. § g) pont).[8] Az NBH e tevékenysége szorosan összefügg az 1998. március elsejével hatályba lépett, a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény, mely több ponton módosította a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és a bevándorlásról szóló 1993. évi LXXXVI. törvényt. A hatályos jogszabályok szerint a kérelmezõ a bevándorlás iránti kérelmét a lakhelye szerint illetékes közigazgatási hivatalnál nyújtja be, mely a kérelmeket és annak mellékleteit megküldi az NBH területileg illetékes szervének és az illetékes rendõr-fõkapitányságnak. A beadványról az NBH írásos véleményt juttat el a közigazgatási hivatalhoz, melyben a nyílt és titkos információgyûjtés eszközrendszerével végzett ellenõrzés eredménye fogalmazódik meg.

A menedékjogot kérõk esetében az NBH a Menekültügyi és Migrációs Hivatallal mûködik együtt Az elutasított külföldi a határozat bírói felülvizsgálatát kérheti.[9] A jogi szabályozás mind a polgári, mind a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat feljogosítja arra, hogy egy – például terrorista szervezettel összefüggésbe hozható – adott személlyel kapcsolatban beutazási illetve tartózkodási tilalom elrendelését kezdeményezze az ORFK-nál. A magyar állampolgárságért folyamodó személyek ellenõrzését a belügyminiszter felkérésére – a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény alapján – végzi az NBH, melynek írásbeli véleményét figyelembe véve a vonatkozó kérelemrõl a belügyminiszter elõterjesztésére a köztársasági elnök dönt, miniszteri ellenjegyzéssel. A vízumkérelmek elbírálását az ORFK végzi, mely a benyújtott kérelmek másolatát megküldi a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, mely öt napon belül véleményt nyilvánít az adott kérdésben.

A vízumkérelmekkel kapcsolatos biztonsági ellenõrzést sokszor nehezíti, hogy a kérelmezõ nem tartózkodik az országban. A beutazni kívánó terveirõl, szándékairól kizárólag a kérelemben adatai állnak rendelkezésre. A kérelmezõ személye által felvetett esetleges terrorveszélyeztetettséggel kapcsolatban így az NBH-nak kell információkat szereznie, szükség esetén együttmûködve a hazai és a külföldi partnerszolgálatokkal.

Fentebb már említésre került, hogy szoros összefüggés van a terrorista szervezetek mûködése és a haditechnikai eszközök és szolgáltatások jogellenes forgalma között. Az illegális fegyverkereskedelem megakadályozása szintén megjelenik az NBH feladatrendszerében a Nbtv. 5. § l) pontjában. Ugyanitt esik említés a haditechnikai termékek legálisan folyó forgalmának ellenõrzésérõl is. A terrorszervezetek ugyanis nem csak illegális szállításokkal juthatnak fegyverekhez. Mindezek alapján kockázati tényezõként jelenik meg a különbözõ fegyverrendszerek a honvédség és más fegyveres testült mûködésével összefüggésben lévõ tárolása és legális forgalma is. Ez utóbbi feladat nem csak az NBH, hanem a Katonai Biztonsági Hivatal feladatrendszerében is megjelenik a Nbtv. 7. § e-f) pontjaiban. Mindez természetesen folyamatos konzultációt igényel a szolgálatok és az illetékes minisztériumok között. Ennek fóruma az a Haditechnikai Operatív Bizottság, mely engedélyezi a haditechnikai termékeknek az ország területére történõ behozatalát, illetve a kivitelét. A Bizottság tagjai az illetékes minisztériumok és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter által kijelölt személyek. 

A NBH feladatrendszerébe nem csak a Magyar Köztársaság ellen tervezett terrorcselekmények megelõzése, illetve elhárítása tartozik bele, hanem azoknak a terrorszervezeteknek a felderítése is, melyek Magyarországot nem az általuk elkövetendõ terrorcselekmény célországának tekintik, hanem hazánkat kívánják felhasználni átutazásra, megbúvásra, bázisépítésre, infrastrukturális hátterük létrehozására, esetleg itt kívánják megtervezni más államok ellen irányuló akcióikat. A demokratikus viszonyokkal együtt járó nyitottság, Magyarország földrajzi fekvése és kedvezõ gazdasági adottságai még vonzóbbá tehetik az országot egyes terrorista csoportok számára. Ez a biztonsági kihívás már önmagában megalapozza a folyamatos terrorfelderítõ és elhárító munka szükségszerûségét.

 

 

A Katonai Felderítõ Hivatal feladatai

 

A KFH a Magyar Köztársaság katonai felderítõ szolgálata, mely békeidõben a kormányzati hírigényeket és a Honvéd Vezérkar hadászati munkájához szükséges információkat szerez be, munkáját – hasonlóan az IH-hoz – alapvetõen az ország határain kívül, külföldi irányultsággal folytatja, de ha ez szükségessé válik, hazai területen is mûködhet. A KFH-t az Nbtv. a 6. § d) pontja hatalmazza fel arra, hogy információkat gyûjtsön a fegyveres erõk biztonságát veszélyeztetõ terrorszervezetekrõl.

A terrorcselekmények felfedése érdekében végzett hírszerzõ tevékenységet sok esetben nem lehet elválasztani polgári és katonai szempontok szerint, hiszen a terrorszervezetek sem ilyen elhatárolódás szerint tervezik és hajtják végre akciójukat. Példaként lehetne hozni a szeptember 11-i amerikai célpontok ellen végrehajtott terrortámadást, melynél a terrorszervezet akciótervében egyaránt szerepelt polgári (World Trade Center) és katonai (Pentagon) objektum. Nyilvánvaló, hogy a szolgálatok feladatrendszerében sok esetben párhuzamosan megjelenõ terror-elhárítással kapcsolatos teendõk csakis szoros együttmûködéssel és koordinációval oldható meg eredményesen. Hasonlóan az IH NBH-felé meglévõ kötelezettségéhez, a KFH-nak is azonnal továbbítani kell minden olyan információt a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) felé, mely összefüggésbe hozható a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség szerveinek terrorveszélyeztetettségével. Az adott terrorcselekmény felderítése a nyomozás elrendeléséig katonai vonatkozások felmerülése esetén kizárólag a KBH hatáskörébe tartozik.

A magyar katonai hírszerzés mûködésében is új fejezetet nyitott a NATO-tagság elnyerése, melynek folytán a KFH is nagyobb támogatottsággal, és szélesebb vertikummal végezheti feladatait. A szövetségen belül az egész felderítõ részleg egységes szakmai irányítás alatt áll, a beérkezett hírszerzési adatok és információk adaptálása, összevetése és a döntéshozók számára történõ elõkészítése a Nemzetközi Katonai Törzs szervezetébe tartozó Hírszerzõ Osztály (Intelligence Division) feladata. Ez az osztály koordinálja az egyes tagállamok hírszerzõ szolgálatainak a Szövetség érdekében folytatott tevékenységét.

Évente két alkalommal ülésezik a NATO Hírszerzési Fóruma (NATO Intelligence Board), melyben az egyes országok katonai hírszerzéseinek vezetõi tanácskoznak. Természetesen a szövetségen belüli hírszerzési koordináció elsõsorban a tagállamok nemzeti felderítése által megszerzett hadmûveleti, harcászati információkat fogja össze és osztja el. Azonban a NATO hírszerzési együttmûködési dokumentumaiban is megjelentek már az új biztonsági kihívások kezelésének kérdései.[10] Természetesen a terrorszervezetek elleni ütközetet nem lehet kizárólag kémmûholdakkal megvívni (bár a kiképzõ bázisoknak, az ott folyó tevékenyég pontos feltérképezésének is nagy jelentõsége van), a terrorizmus elleni küzdelem a katonai hírszerzés vonalán – kiváltképp a terrorizmust támogató államokkal szemben – ennél jóval komplexebb eszközöket igényel.

A magyar nemzetbiztonság szempontjából feltétlenül jelentõs tényezõ – és itt nem csak a katonai vonatkozásokra kell gondolni – hogy a NATO-tagsággal párhuzamosan Magyarország kapcsolódhatott egy olyan információs rendszerhez, melybe a jelentéseket zömmel az igen jelentõs technikai, személyi, anyagi feltételekkel rendelkezõ amerikai, brit, francia és német hírszerzõ szolgálatok szállítják. Persze a közös hírszerzéssel kapcsolatban feltétlenül fontos különbséget tenni elsõdleges hírszerzési adatok – ügynöki jelentések, lehallgatott telefonbeszélgetések, mûholdfelvételek – és az azokra épülõ elemzések között. A nemzeti hírszerzõ szervek természetesen szívesebben adnak ki elemzéseket és értékeléseket, mint primer jelentéseket, hiszen például egy iraki terrorista kiképzõtáborról szóló ügynöki jelentés nyers továbbítása könnyen életveszélybe sodorhatná az információ forrását. Néha még az ügynökjelentésekre épülõ elemzések is nagyon kényes anyagnak számítanak, ugyanis ha egy kormány alaposan tanulmányoz egy másik kormánytól származó és nem kellõen „fertõtlenített” (azaz az információ forrására utaló adatoktól megtisztított) jelentést, esetleg bepillantást nyerhet annak hírszerzési kapacitásába.[11]

 

 

A Katonai Biztonsági Hivatal feladatai

 

A KBH a Nbtv. 7. § c) pontjának megfogalmazása szerint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteinél felderíti és elhárítja a külföldi hatalmak, személyek vagy szervezetek terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvéseit.

A KBH-val kapcsolatban a Nbtv. másképp fogalmazza meg a terror-elhárítás feladatait, mint az NBH esetében. Itt ugyanis nincs olyan jellegû szûkítés, hogy a KBH akkor végezheti az elõzetes felderítést, ha a terrorcselekményrõl a bejelentés hozzá érkezett meg, vagy õ szerzett róla tudomást. Ez pedig a törvényalkotó egyértelmû szándékát mutatja, hogy a KBH minden olyan ügyben jogosult eljárni, ami kapcsolatba hozható a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédséggel, illetõleg, ami saját mûködési területén jelentkezik. Ebbõl természetesen az is következik, hogy ha például a rendõrség (és természetesen a többi rendvédelmi szerv is), vagy a többi nemzetbiztonsági szolgálat katonai vonatkozású terrorcselekmény nyomára bukkan, haladéktalanul köteles továbbítani az információt a KBH felé. Különösen indokoltnak látszik ez abban az esetben, amennyiben egy terrorszervezet a Magyar Honvédség szervezetén belül próbál meg kapcsolatot létesíteni. Ez esetben kellõ felderítési lehetõségekkel – a katonai létesítmények zárt jellege miatt – kizárólag a KBH rendelkezik.

A katonai elhárítás speciális feladatát képezi a katonai objektumok terrorista csoportok ellni biztosítása is. A különbözõ fegyverraktárak, bázisok, adatkezelési objektumok gyakran jelennek meg, mind terrorszervezetek célpontjai, és nem kizárólag rombolási célzattal, hanem a fegyverkészletek és más katonai technológiák megszerzésének szándékával. Az objektumvédelmi feladatok mellett a katonai szállítások biztonságának szavatolás, valamint a Magyar Honvédség vezetõ beosztású tisztjeinek védelme is a KBH feladatrendszerében jelenik meg.

Mindezen területek nem csak a KBH és az érintett katonai parancsnokok között tesz szükségessé szoros és szabályozott együttmûködést, de – a terrorista akciók összetett jellegének fentebb már vázolt vonatkozásai miatt – a katonai és a polgári elhárítás között is. Itt példaként lehetne említeni a sorköteles korosztállyal kapcsoltban esetlegesen felmerülõ biztonsági kockázatokat, melyek csak szoros koordinációval kezelhetõek.

 

 

A magyar nemzetbiztonsági struktúra reformjának terror-elhárítási vonatkozásai

 

Az egyes szolgálatok terror-elhárítással kapcsolatos feladatainak áttekintése után szólni kell röviden a magyar nemzetbiztonsági struktúra felépítésével, valamint a szolgálatok közötti koordinációval kapcsolatos változtatási elképzelésekrõl is, mivel azok alapvetõen határozhatják meg a jövõben a magyarországi terror-elhárítás rendszerét.

Azokban az államokban, ahol – a magyarországi modellhez hasonlóan – több szolgálat is mûködik[12], a nemzetbiztonsági struktúráknak alapvetõen három alaptípusa alakult ki. Létezik az úgynevezett „versengõ, vagy konkuráló modell”, melyben valamennyi szolgálat elsõsorban az általa kiépített személyi és technikai hálózatra építve szerzi meg a kívánt információkat. Ennek kétségtelen elõnye, hogy egy adott üggyel kapcsolatban a különbözõ szolgálatoktól beszerzett információk egybevethetõek, ütköztethetõek a politikai döntéshozók által. Hátrányai közé tartozik viszont, hogy – akár az operatív akciók hatásfokát is csökkentõ – átfedések alakulhatnak ki egy-egy üggyel kapcsolatban, másrészt ez egy drága rendszer, ugyanazokra a biztonsági kihívásokkal párhuzamosan több saját technikai és személyi hírszerzõ rendszert üzemeltetõ szolgálat foglalkozik, melyek az általuk leadott jelentésekkel próbálják hatékonyságukat bizonyítani – a költségvetési pénzeszközök felett is diszponáló – döntéshozók elõtt.

Beszélhetünk úgynevezett „szektoriális modellrõl” is, melyben a különbözõ szolgálatok egyes minisztériumok alárendeltségében mûködnek. Itt általában a hírszerzés a külügy-, a katonai szolgálatok a hadügy-, míg a belsõ biztonsági szolgálatok a belügyminiszter felügyelete alatt állnak. Ennek a megoldásnak az elõnye, hogy az egyes tárcák vezetõi könnyebben juthatnak az õket igazán érdeklõ információkhoz, hátránya azonban, hogy a más minisztériumok, illetve állami szervek számára is releváns információk sokszor nem kerülnek az érdekeltek kezébe idejében, ami a döntéshozatali folyamat minõségére lehet káros következménnyel.

Végül létezik a magyarországi szakemberek és a kérdéssel foglalkozó szakértõk között egyaránt népszerûnek mondható úgynevezett „kooperáló modell”, ahol a szolgálatok függetlenségüket megõrizve szerzik be az információkat, ám mûködik egy – a szolgálatok vezetõit és az ügyekben érintett minisztériumok képviselõit tömörítõ – koordináló szerv. Ez a rendszeresen ülésezõ testület az ügynökségek feladatainak meghatározásában játszik fontos szerepet, valamint e testület vezetõje van felhatalmazva arra, hogy a szolgálatoktól bejövõ jelentéseket továbbítsa a kormányzat számára.[13] E rendszer kétségtelen elõnye, hogy az adott ügyekhez kapcsolódóan kizárhatóak a jelentõsebb párhuzamosságok, és a fontosabb információk valamennyi érdekelt – és annak megismerésére jogosult – személyhez eljut. Hátránya talán az, hogy az egyes kérdésekhez kapcsolódó véleménykülönbségeket már az adott testületben elsimítják, a döntéshozók elé sokszor már csak a legkisebb közös nevezõre alapozott vélemények jelennek meg (szerencsésebb esetben azért jelzik a meglévõ véleménykülönbségeket, ám a javasolt döntési alternatívákat ilyenkor is próbálja a testület erõsen redukálni).

Azt persze hangsúlyozni kell, hogy két külön kategóriát képez a szolgálatok által ellátott klasszikus titkosszolgálati munka (politikai, katonai, gazdasági információk beszerzése és megvédése), valamint az úgynevezett új kihívásokkal kapcsolatos biztonsági tevékenység, ahová a terrorizmus elleni küzdelem is tartozik. Ez utóbbiakkal kapcsolatban – a közös feladatok miatt – még inkább szükségesnek látszik az intézményesített koordináció, nem csak a szolgálatok, de a többi érdekelt rendvédelmi szerv között is.

Rátérve a hazai struktúra sajátosságainak vizsgálatára, azt elöljáróban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok felépítését és mûködését szabályozó Nbtv. nyugat-európai mércével mérve is sok szempontból kiállja az összehasonlítást. Kiemelkedõ részletességgel szabályozza a szolgálatok által alkalmazható eszközöket, és az Országgyûlés mindig ellenzéki képviselõ elnöklete alatt álló Nemzetbiztonsági Bizottsága számára is jelentõs ellenõrzési jogosítványokat biztosít.[14] Természetesen az mindig a Bizottság többségét alkotó kormányzati többség felelõssége, hogy mennyire él az ellenõrzés eszközeivel.

A jelenleg érvényben lévõ szabályozás által a szolgálatok számára meghatározott feladatok azonban néhány ponton átfedéseket mutatnak. Ez még akkor is igaz, ha a szolgálatok egyes ügyek felderítésénél „más irányultsággal” mûködnek. Talán a leginkább szembeötlõ kérdés a szolgálatok és a rendõrség és az NBH terrorcselekményekkel kapcsolatos felderítõ feladatainak – fentebb már elemzett – párhuzamossága. Mindenféle változtatási elképzelés megfogalmazása elõtt azt le kell szögezni, hogy mivel mind a Nbtv., mind a rendõrség mûködését szabályozó 1994. évi XXXIV. tc. kétharmados jogszabály, így bármilyen létezõ struktúrának, illetve a terrorelhárítással kapcsolatos feladatrendszer módosítása politikai konszenzust igényel a parlamenti pártok között. Az elmúlt évek tapasztalati azt mutatták, hogy a szükséges közös nevezõt nem tudta megtalálni a kormánytöbbség és az ellenzék, és a 2002-re prognosztizálható kiélezett választási küzdelem után felálló új kormányzat sem valószínû, hogy kétharmados többséggel fog rendelkezni.

Mindez reálisan nézve azt jelenti, hogy a jelenlegi törvényi háttér adta lehetõségek mellett kell megtalálni azokat a megoldásokat, melyek folyamatos koordinációt eredményeznek majd a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a rendõrség és a titkos információgyûjtésre jogosult szervezetek között. Ez pedig leghatékonyabban kormányzati szinten képzelhetõ el. Szakmai körökben több változat is felmerült a szolgálatokat, az érintett rendvédelmi szerveket és minisztériumokat összefogó szerv felállítására. E tervezett testülettel kapcsolatban szóba került már a Hírszerzõ Közösség, illetve a Nemzetbiztonsági Szolgálatok Tanácsa megjelölés is. A lényeg nyílván nem is az elnevezésben rejlik, hanem abban, hogy a feladatok pontosan meg legyenek fogalmazva, és a testület koordinációs munkáját valaki összefogja, mivel az eseti konzultációk önmagukban nyílván nem képesek megszûntetni a jelenleg létezõ párhuzamosságokat.

Magyarországon 2001 áprilisától kezdte meg mûködését a 2000. évi CXXVI. törvény által felállított Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központ, mely információkat igényelhet, valamint információkat nyújthat a nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a titkos információgyûjtésre jogosult szervezeteknek.[15] A szervezett bûnözéssel kapcsolatos intézményesített együttmûködés – sikeressége esetén – például szolgálhat a terror-elhárítási koordináció területén is. Természetesen itt nem egy újabb intézmény létrehozása látszik célszerûnek, sokkal inkább az együttmûködési terület kibõvítése. A tervezett struktúraváltással és a hírszerzési feladatok meghatározásával kapcsolatban megjelent az az elvárás is, hogy a titkosszolgálati munkában a prognosztikus tevékenységnek – azaz nem csak a meglévõ biztonsági kockázatoknak, hanem a várható kihívások feltérképezésének – a jelenleginél hangsúlyosabb szerepet kell kapnia.[16]

Összegzésként elmondható, hogy kizárólag a politikai akarat – pontosabban a parlamenti pártok közötti konszenzus - tudja rákényszeríteni arra a szolgálatokat, a terrorcselekmények felderítésében feladatokkal rendelkezõ rendvédelmi szerveket és a minisztériumokat, hogy intézményesített, érdemi együttmûködés alakuljon ki a nemzetbiztonsági feladatok – így a terrorelhárítás területén is.

 

Nemzetbiztonsági védelmi intézkedések a szeptember 11-i terrortámadás után

Az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadást követõ összeülõ Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén kijelölték azokat a legfontosabb feladatokat, melyek a Magyar Köztársaság ellen esetlegesen tervezett terrortámadás megelõzésével kapcsolatban merültek fel. A terrorcselekmények elhárításában elsõsorban illetékes Nemzetbiztonsági Hivatal a rendõrséggel együttmûködve azonnali intézkedéseket vezetett be.

Az NBH intenzívebbé tette kapcsolatát a nemzetbiztonsági társszolgálatokkal, a hazai rendvédelmi szervekkel és a külföldi partnerszolgálatokkal. A nemzetbiztonsági tevékenység elsõsorban az említett körbe tartozó intézmények és létesítmények zavartalan mûködésének biztosítására, a titokkiszivárgás megelõzésére, illetve a napi feladatok ellátásához kapcsolódó minõsített adatok megszerzésére vonatkozó törekvések felderítésére és elhárítására irányult.

A Nemzetbiztonsági Hivatal által végrehajtott terror-elhárítási intézkedések[17]

A terrortámadást követõen az NBH azonnal felvette a kapcsolatot a rendvédelmi szervek illetékes vezetõivel, és szeptember 11-e után folyamatos kapcsolatot tartott az rendõrség Különleges Szolgálatával, valamint a Készenléti Rendõrséggel, mely megerõsítette az amerikai és az izraeli nagykövetség õrzését. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság az egyéb USA-érdekeltségû objektumokat, intézményeket mozgóõr-szolgálattal biztosította, és intézkedés történt a megyei USA érdekeltségû objektumok õrzésének megszervezésére. A taszári amerikai katonai objektum illetékes vezetõjével kapcsolatba lépett a Nemzetbiztonsági Hivatal a folyamatos információcsere biztosítása érdekében, ezen kívül fokozta valamennyi diplomáciai és külképviseleti objektum védelmét is és felvette a kapcsolatot a Külügyminisztériummal, a diplomáciai csatornákon keresztül érkezõ információk feldolgozása és hasznosítása céljából. Az NBH haladéktalanul rendkívüli találkozókat kezdeményezett, eligazította kapcsolati rendszerét, és lépéseket tett mûveleti információk beszerzésére.

Az Hivatal válságstábot hozott létre, illetve a Ferihegyi Nemzetközi repülõtéren létrehozott munkacsoportba munkatársakat delegált. A Repülõtéri Biztonsági Szolgálat által összehívott rendkívüli ülés munkájában a szükséges rezsimintézkedések kidolgozására tett javaslatot. Ezt követõen a Ferihegyi Nemzetközi repülõtér utasforgalmi és üzemi területei õrzését megerõsítették, a fokozott utasbiztonsági ellenõrzés bevezetésre került. Az NBH felhívta valamennyi illetékességi körébe tartozó – nemzetbiztonsági védelemben részesülõ – kormányzati, illetve közszolgálati feladatokat ellátó intézmény figyelmét a szükséges biztonsági intézkedések fokozott érvényesítésére. Az ORFK Köztársasági Õrezred intézkedett az Országház õrzésének megerõsítésére. Az NBH Magyar Nemzeti Bank, valamint a stratégiai jelentõségû vállalatok és objektumok (MÁV, MATÁV, MALÉV, MOL, MVM, stb.) vezetõivel is egyeztetett az õrzésvédelem megszigorítása érdekében, folyamatos segítséget nyújtva a védelem megszervezésében, és azonnal felvette a kapcsolatot a Paksi Atomerõmû Rt. biztonsági igazgatójával, aki intézkedett a nukleáris létesítmény védelme érdekében, utasította az õrzésvédelmet ellátó szolgálatot a beléptetések során alkalmazott rendszabályok szigorítására. A Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság a helyszínen folyamatos szolgálatot ellátó “NEUTRON” különleges beavatkozó egysége az erõmû közvetlen körzetében fokozott járõrszolgálatot szervezett.

A Nemzetbiztonsági Hivatal intézkedett a menekülttáborok és a menekülteket befogadó állomások fokozott mûveleti védelmének megszervezésére, a kapcsolati kör eligazítására. Kezdeményezte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyi szerveinél, illetve a BM Határõrség illetékes igazgatóságán az objektumok õrzésvédelmének megszigorítását, a be- és kiléptetés pontos regisztrálását, annak figyelemmel kísérését. A menekülttábort vagy közösségi szállást elhagyókról, illegálisan távozókról, a keletkezett érdemi információkról haladéktalanul tájékoztatták a területileg illetékes határõrségi bûnügyi-felderítõ szolgálatot. 

Az NBH mûveleti szervei soron kívül hallgatták meg a terrorizmust támogató országok listáján szereplõ államokból érkezett, bevándorlási engedélyért folyamodó, illetve menedékjog iránti kérelmet benyújtó polgárait. A meghallgatás során minden, a terrorcselekmények potenciális elkövetõire, az elkövetés módszerére, bármely terrorszervezetre, a szervezetek anyagi bázisaira, magyarországi kapcsolódására vonatkozó adatok megszerzését kiemelt feladatként jelent meg. Minden információkérés kiterjedt a konkrét személyekre – akik tagjai, támogatói lehetnek terrorszervezeteknek vagy háttérbázisaiknak – valamint a terrorcselekmények megítélésére vonatkozóan. A Nemzetbiztonsági Hivatal beszerezte a különbözõ státuszban és jogcímen Magyarországon tartózkodó – az érintett államokból származó – személyek névsorát, illetve megállapította tartózkodási helyüket, adattáraiban, nyilvántartásaiban elõzménykutatást végzett a lehetséges elkövetõi kör vagy érdekcsoport azonosítására. Az NBH felvette a kapcsolatot a Büntetés-Végrehajtás (BV) országos parancsnokával, aki az ország valamennyi BV intézetében szigorított intézkedéseket vezetett be az objektumok õrzés-védelemére, a ki- és beléptetésre, a levelek és csomagok átvizsgálására, az ügyvédi beszélõkre, valamint a látogató fogadására vonatkozóan. Meghatározta az intézmények vezetõinek, hogy az arab és izraeli nemzetiségû személyeket különítsék el egymástól.

 

Magyarország terrorveszélyeztetettsége

Az NBH által publikált információk szerint eddig nem került felszínre olyan jellegû adat, mely a Magyarországon tartózkodó személyek vagy magyarországi objektumok közvetlen terrorveszélyeztetettségére utalt volna, bár névtelen telefonálók több közintézményt, köztük bankokat fenyegettek meg robbantással. A terrortámadások óta eltelt hónapok igazolni látszanak a magyar nemzetbiztosági szolgálatok azon jelzését, miszerint Magyarország nem elsõdleges célpontja egy lehetséges terrortámadásnak. Ugyanakkor hazánk NATO-tagsága, illetõleg az Európai Unióhoz történõ közeli csaltlakozása önmagában véve is olyan körülmény, mely egyes nemzetközi terrorszervezetek figyelmét Magyarországra irányíthatja. Magyarország terrorveszélyeztetettségét növelheti, hogy egyes terrorcsoportok esetleg hazánk területén kívánják vezetõ NATO-országok érdekeltségeit (külképviseleteit, vállalatait, kulturális intézményeit) támadni, mivel a magyar nemzetbiztonság felderítõ és elhárító képességét – az amerikai, brit, francia vagy német szolgálatok kapacitásával egybevetve – gyengébbnek gondolják.

További szempont, hogy Magyarország a rendszerváltást követõen alapvetõen befogadó állam lett, azaz az ország területén több tízezres nagyságrendben élnek letelepedési engedéllyel rendelkezõ külföldiek, akik köztük sokan már a magyar állampolgárságot is megszerezték. Többségük integrálódott a magyar társadalomba, de soraikban megtalálhatóak azok a radikálisabb nézetekre fogékonyabb személyek is, akik intenzívebben reagálnak anyaországuk politikai fejleményeire.

Természetesen a hazánkban élõ külföldi közösségek és vallási csoportok pusztán vallási, oktatási, kulturális tevékenységük miatt nem képezhetnek terror-elhárítási kategóriát. Ám a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egyes terrorszerveztek sok esetben elõszeretettel használják fel fedõszervezetként egyes nemzetiségi, vagy vallási csoporthoz köthetõ üzleti érdekeltségeket, alapítványokat és kulturális szervezeteket. A szolgálatoknak nyilván azokra a személyeket és szervezeteket kell elsõsorban a látóterükben tartani, akik külföldi kapcsolatrendszerüket figyelembe véve terror-elhárítási szempontból potenciális veszélyforrásnak tekinthetõk.

Magyarország terrorveszélyeztetettségével szintén összefüggõ kérdés a hazánkat is érintõ illegális migráció és az embercsempészet egyre intenzívebbé válása. Bár Magyarország továbbra sem elsõdleges célállomás, inkább az uniós államok felé vezetõ tranzitútvonal része, nem lehet figyelmen kívül hagyni annak lehetõségét, hogy az esetleges bejáratott útvonalakat egyes terrorszervezetek aktivistáinak utaztatására, célba juttatására használják fel. Természetesen nem lenne szerencsés, ha a szeptemberi amerikai terrortámadás után a világ legtöbb pontján – így nálunk, Magyarországon is – érzékelhetõ terrorcselekményekkel kapcsolatos megnövekedett veszélyérzet a hazánkban tartózkodó külföldiekkel szembeni túlzott gyanakvásba és ellenérzésekbe csapna át. Az ország biztonságának alapvetõ szempontjait éppúgy egyensúlyi állapotban kell tartani a nálunk élõ külföldieket – a Magyar Köztársaság Alkotmányának vonatkozó rendelkezései alapján[18] – megilletõ jogokkal, mint a titkos nyomozati eszközök alkalmazásának kérdését a jogállamiság és a demokratikus berendezkedés támasztotta követelményekkel.

 

Jegyzetek