I. Az internetes bûnüldözés fórumai

 A számítógépes bûnözés és az Internet megjelenése szoros összefüggést mutat. Az Internet tette lehetõvé, hogy a számítógépes bûnözés olyan méreteket öltsön, illetve egy olyan új jelenségként létezzen, mely új bûnüldözési formák kidolgozását teszi szükségessé. A számítógépes bûnözés az Internet korában nem ismer határokat, amellett, hogy a külvilág felé az elkövetõk minden különösebb erõfeszítés nélkül arc nélkül maradhatnak.

 Az Internet mint technikai újdonság úgy robbant be mindennapi életünkbe, hogy megalkotói nem számoltak annak veszélyt hordozó összetevõivel és nem nyújtottak megoldási lehetõségeket ezeknek a kiküszöbölésére. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az alkotók mulasztásának eredménye lenne a napjainkra lassan tarthatatlan méreteket öltõ, szinte teljesen kontrollálatlan számítógépes, Internetes bûnözés. Az Internet csupán bejárja ugyanazt az utat, amit valamennyi jó cél érdekében létrehozott találmány, és a gyakorlati megvalósulás és alkalmazás során megmutatkozó visszaélési lehetõségekre próbál a bûnüldözéssel foglalkozó szervezetrendszer több-kevesebb késéssel válaszolni.

 A számítógép és Internet mint találmány és jelenség mégis olyan különös ismertetõjegyekkel rendelkezik, - és éppenezért különleges figyelmet érdemel – melyek megkülönböztetik és veszélyesebbé teszik mint bármelyik, a XX. század robbanásszerû fejlõdése által kitermelt találmány. A jog nézõszögébõl szemlélve az egyes technikai újdonságok számtalan alkalommal nyitottak egy-egy újabb kiskaput kisebb-nagyobb visszaélések számára. Ezzel szemben az Internet – a kapus metaforánál maradva – a társadalomellenes cselekmények számára nem újabb kiskaput nyitott, hanem „kinyitotta a nagybejáratot”. Az Internet szinte valamennyi akár jogilag, akár erkölcsileg helytelenített, elítélt cselekmény elkövetésére, vagy az ahhoz való segítségnyújtásra lehetõséget nyújt. Jelen cikk feladata, hogy egy rövid szemle formájában – a teljesség igénye nélkül, mintegy szemezgetve - betekintést nyújtson a bûn nyomába eredõ szakemberek rettentõen hiányos jogi fegyverarzenáljába és felvillantsa azt a kaotikus helyzetet, melyben a küzdelmet folytatni kell.

Nemzetközi kitekintés

 Az a törekvés, hogy a hatóságok Interneten is a "bûn nyomába" eredjenek, nem új: a legtöbb országban léteznek olyan különleges rendõri egységek, melyek a számítógépes bûnözés elleni harcra szakosodtak. Az Egyesült Államokban az FBI National Computer Crime Squad-ja (NCCS) a '80-as évek második felétõl fejt ki ilyen tevékenységet, más szervek (így a Computer Emergency Response Team) által segítve, de önállóan.

 A számítógépes bûnözés új formája, a hálózati, vagy Internetes bûnözés 1996-tól jelentett olyan mértékû problémát, hogy a rendõrhatóságok kiemelten kezdjenek foglalkozni vele. Európában elõször a németek hoztak létre - 1998 decemberében - önálló Internet-rendõrségét, a Szövetségi Bûnügyi Rendõrség, a Bundeskriminalamt (BKA) keretein belül.

 Az ún. Internet-rendõrség (Zentralstelle zur Bekampfung der Internetkriminalitat) egy, Nordrhein-Westfalien tartománytól kiindult kezdeményezés volt. Fõ célja, hogy egy központi (szövetségi) nyomozó hatóság felállításával feltárja a bûnös oldalakat, jogellenes tevékenységi formákat. Az egyes ügyekben a büntetõeljárás lefolytatására azonban a tartományilag illetékes bíróság az illetékes.

 A BKA igazgatója, Leo Schuster a közelmúltban sajtótájékoztatón értékelte a "különleges osztag" elsõ félévi mûködését. Míg 1998-ban mindössze 15 ügyet regisztráltak, május végéig közel négyszáz esetben találtak jogellenes anyagokat.

 A BKA a 180 német ISP-vel (és szakmai szövetségükkel, a FITUG-al) igyekszik jó munkakapcsolatot kialakítani, idáig három esetben került sor találkozókra. Az alapvetõ szemléletbeli különbség ellenére - a szolgáltatók továbbra sem szeretnének egyfajta "segédrendõrségként" vagy besúgói hálózatként mûködni - az együttmûködést Leo Schuster igazgató pozitívan értékelte, s továbbra is arra törekszik, hogy a szolgáltatók bizonyos jogellenes tartalmakat jelentsenek a rendõrség felé. Ez - úgy tûnik - leginkább a tiltott pornográfiát tartalmazó anyagok esetében mûködik a legzökkenõmentesebben - több, mint háromszáz alkalommal találtak a Web-en gyermekpornóval kapcsolatos szöveg- és képanyagot, igen sokszor a szolgáltatók bejelentése alapján.

 A problémát jogi szempontból az elkövetõk "felderítése" jelenti: a német törvények szerint a szolgáltatók az azonosításhoz szükséges adatokat szinte mindig azonnal törlik, legtöbbször percekkel a kapcsolat megszûnte után. Ezzel kapcsolatosan a német rendõrök törvényi változásokat szeretnének: erre azonban legkorábban csak a jövõ évben kerülhet sor.

 1999 elején Japánban is megkezdte mûködését az Internet-rendõrség: számukra a szigetországban igen komoly problémát jelentõ gyermekpornográfia elleni harc jelenti az elsõdleges feladatot.

 Most a britek kívánnak erre az útra lépni: a Project Trawler jelentõs szerepet szán a létrehozandó National Computer Crime Unit-nak, mely a némethez hasonlóan központi bûnüldözõ szerv lenne. Feladatául egyrészt a legkomolyabb IT-bûncselekmények esetében való eljárást (nyomozást) szabnák. Másrészt a cybercrime elleni harc országos koordinációja várna rá, szükség esetén a helyi hatóságoknak való közvetlen segítségnyújtás biztosításával. Az elsõ lépés azonban a bûnüldözés technikai feltételeinek kialakítása: ezt a britek a hálózati forgalom nyomon követhetõségével, "elfogadhatóvá tételével" kívánják megvalósítani.

Az Internetes bûnözés hazai megnyilvánulásai

Az informatikai és kommunikációs rendszerek, a világméretû számítógépes hálózatok óriási fejlõdésen mentek keresztül. Ennek a folyamatnak, jelenségnek a hatása alól hazánk sem vonhatta ki magát. A számítástechnika elterjedése, és látványos elõnyei mellett Magyarországon is megjelentek és egyre nagyobb számban fordulnak elõ az annak felhasználásával elkövetett társadalomellenes cselekmények. Az egyes bûnözõk és bûnözõi csoportok felismerték a számukra kínálkozó új lehetõségeket.

 A ma még jogilag és technikailag bonyolultnak tûnõ számítástechnikai rendszerek, és az azok nyújtotta szolgáltatások a bûncselekmények elkövetéséhez ideális körülményt teremtenek. Az információáramlás gyors, nyomai a megfelelõ technikai ismerettel és felkészültséggel könnyen eltûntethetõek.

 A számítástechnikai eszközökkel elkövetett bûncselekmények tárháza igen széles, s e bûncselekmények száma évrõl évre emelkedik. Ezért meghatározó fontosságú a biztonsági intézkedések hatékonyságának folyamatos növelése és a mindenkori követelményeknek megfelelõ bûnmegelõzési, illetve bûnüldözési stratégia kialakítása. Ez a valamennyi bûncselekmény szempontjából meghatározó követelmény különösen fontos a számítógépes és Internetes bûnözés szempontjából, hiszen a bûnözés ezen válfaja nemzetközileg szervezett, illetve mûszakilag, szervezetileg és pénzügyileg is a világ élvonalában halad. A bûnszövetkezetek átlagos profitrátája negyven százalék körül van és értelemszerûen adómentes. A maffiák elképesztõ találékonyságot és képzelõerõt tanúsítanak. Elsõként ragadták meg az Internet lehetõségeit hitelkártya- és tõzsdecsalásokra. Ma már sok bûnszövetkezet képes nagybankok teljes üzletmenetének torzítására, globális informatikai rendszerek befolyásolására.

 Az un. „fehér galléros” bûnözés terén – melynek része az Internetes bûnözés - hazánk az élvonalban található. A cselekményekre jellemzõ a nagyfokú látencia, melynek egyik oka a sértettek azon hozzáállása, hogy jogsértések lehetõleg ne kerüljenek semmilyen formában nyilvánosságra. Gondoljunk csak egyes bankok évek alatt tudatosan fejlesztett jó megítélést kialakító üzletpolitikájára, melyet negatívan befolyásolna, ha kiderülne például számítógépes rendszerének sebezhetõsége, avagy kijátszása. A mai fiatal nemzedék fanatikus tagjai kellõ szakmai ismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy az Internetrõl szerzett vagy saját ötletek alapján az anyagi haszonszerzés, illetve csak „egy jó hecc, egy jó balhé” kedvéért törvényellenes cselekményt kövessenek el.

 Hazánkban még nem létezik a számítógépes és Internetes bûnözés felszámolására kialakított, a rendõrséggel együttmûködõ szervezet, mint a korábban bemutatott fejlett országokban. Jelen pillanatban Magyarországon a számítógépes bûncselekmények felderítésében a rendõrség számára senki nem nyújt segítséget, annak ellenére, hogy e bûncselekmények speciális voltánál fogva a sikeres felderítés érdekében különlegesen képzett szakemberek segítségére lenne szükség. Addig is marad a Btk. néhány erõtlen paragrafusa és az annak érvényt szerezni kívánó lelkes laikusok csapata.

II. A jog, mint a számítógépes bûnözés elleni hadviselés meghatározó fegyvere

Nemzetközi jogi háttér

A számítógéppel elkövetett jogellenes cselekményekkel kapcsolatban, az 1970-es években került elõször sor jogi szabályozásra. Ebben az idõszakban kezdõdött meg a különbözõ adatbázisok közötti kapcsolat kiépítése.

 1989-ben az Európai Tanács a tagállamok felé ajánlást és felhívást dolgozott ki a számítógépes bûncselekményekkel kapcsolatban. Ez segítséget nyújtott az egyes tagállamok belsõ szabályozásának kialakításához. A számítógéppel elkövetett bûncselekményekre egy úgynevezett minimum és fakultatív listát dolgoztak ki.

 A minimum lista tartalmazta a szándékosan elkövethetõ cselekmények büntetendõvé nyilvánítását. ( Ezeket a tagállamok elfogadták, tehát kötelezõ érvényû) A fakultatív lista pedig tartalmazta választható formában a szándékosan elkövetett cselekmények büntetendõvé nyilvánítását. (A tagállamok nem fogadták el.)

A minimum lista:

·      számítógéppel kapcsolatos csalás

·      számítógépes hamisítás

·      számítógépes adatok károsítása

·      számítógépes programok rongálása

·      számítógépes szabotázs

·      jogosulatlan hozzáférés

·      távközlés jogosulatlan vétele (lehallgatás)

·      védett számítógépes program jogtalan sokszorosítása

·      félvezetõ topográfiák jogtalan sokszorosítása

Fakultatív lista:

·      számítógépes adatok programok megváltoztatása

·      számítógépes kémkedés

·      számítógép jogosulatlan használata

·      védett számítógépes program jogosulatlan használata

A két listában szereplõ bûncselekmény típusok több helyen is átfedik egymást, ugyan akkor elkülöníthetõ, a szerzõi jogot sértõ, illetve az egyes számítógépes rendszerek (programok) ellen elkövetett cselekmény típusok, valamint az egyéb bûncselekmény elkövetésében, mint eszközként felhasznált "berendezés".

1.    Az ún. szoftverkalózkodás más néven szoftverlopás, amikor a szerzõi jogot éri sérelem.

2.    Amikor a számítógép a bûncselekmény elkövetésének speciális eszköze, ide tartoznak azok a bûncselekmények, ahol a számítógépet eszközként használják fel valamely hagyományos büntetõjogi tényállás megvalósításához (közokirat-hamisítás).

3.    A kifejezetten számítógépes bûncselekmények körébe pedig azok a cselekmények tartoznak, amelyek a számítógépes rendszer, programok, adatok ellen irányulnak, a számítógépes rendszer integritását sértik (számítógépes csalás).

A formális definíciók helyett, a funkcionális osztályozás módszerét alkalmazták, így lehetõvé téve, hogy az általuk kidolgozott elvek alapján, az egyes országok, saját jogrendszerünkbe illeszkedõ módon határozhassák meg ezen bûncselekmények körét.

A nemzetközi szabályozáshoz illeszkedõ hazai jogalkotás

A jelzett cselekmények egy részét már más bûncselekmények körében a magyar bûntetõ törvénykönyv is pönanizálta pl.: közérdekû üzem mûködésének megzavarása, közbizalom elleni bûncselekmények, szerzõi vagy szerzõi joghoz kapcsolódó jogok megsértése.

Az 1994. évi IX. törvény bevezette, az 1996. évi LII. törvény kiegészítette a számítógépes csalás bûncselekményét. 2002. április elsejétõl a 2001. évi CXXI. törvény a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bûncselekmény tényállását a korábbi számítógépes csalás bûncselekményét meghatározó 300/C. § helyébe iktatta be, amely egyben e korábbi bûncselekmény hatályon kívül helyezését is jelenti.

„300/C. § (1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve, illetõleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.

(2) Aki

a) számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz,

b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetõleg egyéb mûvelet végzésével a számítástechnikai rendszer mûködését jogosulatlanul akadályozza, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.

(3) Aki jogtalan haszonszerzés végett

a) a számítástechnikai rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz, vagy

b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetõleg egyéb mûvelet végzésével a számítástechnikai rendszer mûködését akadályozza, és ezzel kárt okoz, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott bûncselekmény büntetése

a) egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény jelentõs kárt okoz,

b) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény különösen nagy kárt okoz,

c) öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény különösen jelentõs kárt okoz.”

A bûncselekmény jogi tárgya egyfelõl a számítástechnikai rendszerek megfelelõ mûködéséhez és a bennük tárolt, feldolgozott, továbbított adatok megbízhatóságához, hitelességéhez, valamint titokban maradásához fûzõdõ érdek. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy szoros kapcsolatot lehet kimutatni a hagyományos gazdasági bûncselekményekkel is e tényállás kapcsán, mivel a számítástechnikai rendszer zavartalan mûködése, illetõleg az adatok hozzáférhetõsége, sértetlensége és titkossága elleni bûncselekmények egyben a vagyoni, illetve a gazdasági viszonyok sérelmét is eredményezhetik.

A törvényi tényállás konstrukciójának sajátossága, hogy a törvény az adott bûncselekmény három alapesetét szabályozza, amelyek az elkövetési magatartások függvényében egymáshoz képest súlyosabban büntetendõ cselekmények.

A (4) bekezdés szabályozza azokat a minõsített eseteket, amelyek kizárólag a (3) bekezdésben írt bûncselekmény esetében állapíthatók meg.

A számítástechnikai bûnözésrõl szóló, Strasbourgban 2001. január 8-án meghozott Egyezmény meghatározása szerint "számítástechnikai rendszer" minden olyan önálló eszköz, illetõleg egymással kapcsolatban lévõ vagy összekötött eszközök összessége, melyek - illetõleg melyeknek egy vagy több eleme - program végrehajtásával adatok automatikus feldolgozását biztosítják.

Az (1) bekezdésében írt alaptényállás büntetendõ cselekménnyé nyilvánítja a számítástechnikai rendszerbe történõ jogosulatlan behatolást, illetve a belépés jogosultságának kereteit túllépõ bennmaradást. A számítástechnikai rendszerbe történõ belépés azonban csak akkor tényállásszerû magatartás, amennyiben a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával történik. Abban az esetben, ha maga a számítástechnikai rendszer nem rendelkezik védelemmel vagy adott esetben a védelem nem mûködik, a jogosulatlan belépés nem alkalmas bûncselekmény megállapítására. A büntetõjogilag oltalmazott érdek tehát a számítástechnikai rendszer sérthetetlensége, ebbõl következõen az elkövetési magatartás a számítástechnikai rendszer védelmének feltörésével követhetõ el.

Abban az esetben, ha a számítástechnikai rendszerbe jogosultan lép be az elkövetõ, azonban annak kereteit túllépve, illetve azzal ellentétesen marad benn a számítástechnikai rendszerben, ugyancsak elköveti a bûncselekményt.

A Btk. 300/C. § (2) bekezdése már egyértelmûen a számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt, illetve továbbított adatok büntetõjogi védelmét célozza.

  A számítástechnikai bûnözésrõl szóló Egyezmény meghatározása szerint „számítástechnikai adat”, információknak, tényeknek, fogalmaknak olyan formában való megjelenése, mely számítástechnikai feldolgozásra alkalmas, ideértve azon programot is, mely valamely funkciónak a számítástechnikai rendszer által való végrehajtását biztosítja.

 Ennek megfelelõen az elkövetési magatartás a számítástechnikai adatok jogosulatlan megváltoztatása, törlése vagy hozzáférhetetlenné tétele. Az elkövetési magatartás tehát ez esetben a jogosulatlan, illetve jogtalan programmanipulációban fogalmazható meg, amely gyakorlatilag jelentheti a védelemben részesített adatok megváltoztatását, amely gyakorlatilag a programutasítások teljes vagy részbeni átírását, a program lefutásának megváltoztatását jelenti. A program a legcsekélyebb beavatkozás esetén is már nem az eredeti funkció szerint mûködik, így a számítástechnikai rendszerben tárolt adatok hitelességéhez, illetve megbízhatóságához kétségek férkõznek.

 A számítástechnikai rendszerben tárolt, kezelt, feldolgozott adatok törlése lehet teljes, részleges, vagy akár szelektív is. Az adatfeldolgozási eredmény akár a program részbeni vagy teljes törlésével, akár az adatbázis törlésével is befolyásolható, ugyanis olyan adatok semmisülhetnek meg, amelyekre gyakorlatilag az adatfeldolgozási rendszer épült. A törvény megfogalmazásából következik, hogy akár egyetlen adat törlésével is befejezett bûncselekmény valósul meg.

 Az elkövetési magatartások kifejtésére számítógépes vírus megalkotásával és útrabocsátásával kerül sor. A számítógépes vírusok terjesztése meghatározó vonulatát képezi a világhálón elkövetett bûncslekményeknek, amelyek nem csupán helyi, hanem világméretû károkozásokra is képesek. A számítógépes vírusok gyakorlatilag olyan programok, amelyeket alkotójuk káros utasításokra programozott. Amennyiben a számítógép ezeket a programokat végrehajtja, súlyos, sok esetben visszafordíthatatlan károkat okozhat a rendszer mûködésén belül, adott esetben az állomány végérvényes törlését is jelentheti.

 A szakirodalom különbözõ vírustípusokat ismer, ilyen a Boot-vírus, amelynek tipikus terjedési formája, hogy egy fertõzött floppyval indított rendszer következtében a vírus a PC merevlemezének boot-szektorába is beágyazódik, majd a fertõzött merevlemez minden, a meghajtóba helyezett floppyt is megfertõz.

 A programvírusok a com- és exe-fájlokba ágyazódnak, és a fertõzött program futtatásával a vírus a memórián keresztül minden futtatott programra átterjed.

 A makrovírusok gyakorisága az internet elterjedésével magyarázható, mivel sok esetben az e-mailhez csatolt vagy letöltött dokumentum (*.doc) a hordozó. A vírusok egy csoportjának jellemzõje, hogy minden újabb fertõzéskor megváltoznak, ezért a víruskeresõ programok a továbbiakban nem ismerik fel. Kifejezetten a víruskeresõ program megkeresésére és megtámadására fejlesztették ki a Retrovírust, amely közvetlenül nem a számítógépes rendszert támadja, hanem abba belépve, az alkalmazott vírusirtó programfajtákat vagy vírusinformációkat kívánja törölni, illetve hatástalanítani, amelynek következtében a számítógépes rendszer védtelenné válik.

 A vírusok azonban nem minden esetben okoznak kárt a rendszer használhatatlanná tételével, ugyanis bizonyos esetekben egy üzenet formájában jelennek meg a számítógép képernyõjén, jelezve azt, hogy a rendszer védelmét áttörték, amely által a számítástechnikai rendszer védtelenné vált. A károkozási szándék nélküli vírustelepítés ugyanúgy a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével, illetve kijátszásával történik.

 A hackerek egy része ugyanis nem károkozási szándékból gyártja és terjeszti a vírusokat, hanem az egyre intelligensebb kódsorok kidolgozásával szakmai tudásuk bizonyítása motiválja magatartásukat.

 Vannak egyéb kártékony programok, eljárások és módszerek is:

 Hátsó ajtó (csapda) - általában felhasználói szoftverekben vagy operációs rendszerekben rejtik el, hogy illetéktelenek is hozzáférhessenek bizonyos állományokhoz.

Logikai bomba - bizonyos feltételek esetén vagy azok hiányában aktivizálódik.

Féreg - nem változatja meg a programot, viszont "visz a hátán" egy vírust, s akkor mûködik, amikor egy távoli számítógépes rendszerbe akarnak vírust juttatni más gépek közbeiktatásával.

Trójai faló - kívülrõl másnak tûnik, mint ami valójában (különbözõ programnak vannak álcázva és a program mûködése közben semmisíti meg az állományokat).

Baktérium - nem rongál állományokat, hanem önmagáról készít másolatokat és így elfoglalja a számítógépes rendszert.

 A Btk. 300/C. §-ában szabályozott bûncselekményt a fenti eseteken túl megvalósítja az elkövetõ akkor is, ha az adatot annak megismerésére, kezelésére, felhasználásra jogosult személy elõtt hozzáférhetetlenné teszi.

 Az elkövetési magatartás azonban csak abban az esetben tényállásszerû, ha az elkövetõ a megváltoztatást, törlést vagy hozzáférhetetlenné tételt jogosultság hiányában követi el. A bûncselekmény az adat bármilyen módon történõ módosításával, törlésével vagy hozzáférhetetlenné tételével befejezetté válik, ugyanis nem szükséges, hogy a cselekmény következtében a számítástechnikai rendszer bármilyen károsodása bekövetkezzen.

 Nyilvánvaló az elõzõekben kifejtettek szerint, hogy önmagában az adat megváltoztatása, törlése vagy hozzáférhetetlenné tétele már olyan negatív következményt eredményez a számítástechnikai rendszerben, amely mérhetõen kimutatható. Önmagában tehát káros eredményként fogalmazható meg.

 A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott cselekmény védett jogi tárgya a számítástechnikai rendszer mûködése. Míg a (2) bekezdés a) pontja esetében a tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatokat védi a törvény, úgy ez esetben magát a számítástechnikai rendszer hibátlan mûködését részesíti büntetõjogi oltalomban.

 A (2) bekezdés b) pontja szerint, aki a számítástechnikai rendszer mûködését jogosulatlanul akadályozza, vétséget követ el és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ. Az elkövetési magatartás ez esetben az adat bevitele, továbbítása, az adat megváltoztatása, törlése, illetve egyéb olyan mûvelet végzése, amely a rendszer mûködését akadályozza.

 Nyilvánvaló és szembetûnõ az összefüggés a (2) bekezdés a) pontjában írt elkövetési magatartással, hiszen a b) pont esetében már az a káros eredmény kerül megfogalmazásra, amely a (2) bekezdés a) pontjában nem volt feltétele a bûncselekmény megállapításának. Ebben az esetben ugyanis az adat törlése vagy bevitele, továbbítása, illetve bármilyen beavatkozás a számítástechnikai rendszer mûködését akadályozza. A mûködés akadályozása gyakorlatilag a rendszer hibátlan mûködésének a hiányát jelenti. Míg a (2) bekezdés a) pontja esetében a bûncselekményt bárki, tehát a számítástechnikai rendszerbe jogosan beavatkozó is elkövetheti, úgy a (2) bekezdés b) pontjában írt bûncselekmény csak akkor lesz tényállásszerû, hogyha azt jogosulatlanul követi el a beavatkozó.

 A számítástechnikai rendszer mûködésének akadályozása nem pusztán a számítógép mûködésének hiányát vagyis mûködésképtelenségét, hanem a nem rendszerszerû mûködését is jelenti.

 A (3) bekezdés gyakorlatilag a korábbi számítógépes csalásnak megfelelõ, attól kissé eltérõ tényállást fogalmazott meg. Ezek szerint, aki a (2) bekezdés a)-b) pontjában írt magatartásokat jogtalan haszonszerzés végett követi el, büntettet követ el és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

 A törvényi tényállás megfogalmazásából egyértelmû, hogy mindkét fordulat, tehát az adatok bevitele vagy az adatok megváltoztatása, törlése, illetve hozzáférhetetlenné tétele, illetve a számítástechnikai rendszer mûködésének az akadályozása célzatos bûncselekményt fogalmaz meg, és ennek megfelelõen kizárólag egyenes szándékkal követhetõ el. Megállapítható az is, hogy az elkövetõ jogosultsággal rendelkezik valamennyi magatartás tanúsítására, azonban azokat szándékosan, sõt célzatosan nem az engedélyezett eredmény elérése érdekében, hanem jogtalan haszonszerzés céljából követi el.

A (3) bekezdésben írt minõsített eset eredmény-bûncselekményt fogalmaz meg, ugyanis mindkét fordulat esetében a károkozás, illetve a kár bekövetkezte tényállási elemként szerepel. Ugyanakkor a (3) bekezdés a) és b) pontjában írt magatartások a jogtalan haszonszerzéssel és a károkozással együttesen is alapeseti cselekményként kerültek megfogalmazásra. Mindaddig tehát, amíg a kár nem következik be, a cselekmény az elkövetési magatartások tanúsításával kísérleti szakban marad.

 A (4) bekezdés meghatározása szerint a bûncselekmény súlyosabban minõsül attól függõen, hogy jelentõs, különösen nagy vagy különösen jelentõs kárt okoz. Ebbõl következõen a törvényi utalás szerint is kizárólag a (3) bekezdés a) és b) pontjában írt alapeseti bûncselekménynek lehet minõsített esete, ugyanis kizárólag az ott írtak szerint tényállási elem a károkozás.

 A kár függvényében tehát, amennyiben jelentõs a kár, úgy egy évtõl öt évig, különösen nagy kár okozása esetében két évtõl nyolc évig, különösen jelentõs kár okozása esetében már öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés a büntetési tétel. A Btk. 138/A. §. szerint jelenleg a kár:

a) kisebb, ha tízezer forintot meghaladja, de a kétszázezer forintot nem;

b) nagyobb, ha kétszázezer forintot meghaladja, de a kétmillió forintot nem;

c) jelentõs, ha kétmillió forintot meghaladja, de az ötvenmillió forintot nem;

d) különösen nagy, ha ötvenmillió forintot meghaladja, de az ötszázmillió forintot nem haladja meg,

 A kár meghatározásánál rendkívül lényeges, hogy a károkozás nem az elkövetés módjára, hanem a cselekmény eredményére vonatkozik, vagyis a kárnak nem a számítástechnikai rendszerben kell bekövetkezni, hanem a számítástechnikai rendszer manipulációjával összefüggésben, a tevékenység eredményeként.

 Ez következik gyakorlatilag abból a megfogalmazásból, hogy - szemben a korábbi tényállással - nem csupán a károkozást fogalmazza meg a törvény, hanem a kár bekövetkeztét összeköti a jogtalan haszonszerzés célzatával. Önmagában ugyanis a rendszer mûködésének akadályozásával, adatok törlésével vagy hozzáférhetetlenné tételével - bár kétségtelen, hogy a számítástechnikai rendszer mûködtetõje vagy használója károsodik - az elkövetõ számára nem keletkezik jogtalan haszon.

III. Kriminalisztikai kérdések

Fontosnak tartom néhány alapvetõ kriminalisztikai szempontnak az áttekintését is, hiszen a korábbiakban feldolgozott jogszabályi háttér, azaz a Btk. szabályozása, illetve valamennyi jogi eszköz teljesen hatástalan marad, ha azokat nincs mire alkalmazni, azaz, ha a felderítés tehetetlen. Ezen jelenleg fennálló közel teljes tehetetlenség felszámolására igyekeznek hazai tudósaink, szakembereink is egyre több lépést tenni, reméljük eredményesen.

 A számítógépes adatok a nyomozás során, a kriminalisztika alkalmazásának fõ területén, meghatározó jelentõséggel bírnak. Kérdés az, hogy milyen módon, milyen eljárás keretében célszerû és jogszerû ezen bizonyítási eszközöket beszerezni, illetõleg felhasználni.

 Bûncselekmények elkövetése során a környezetben elváltozások jönnek létre, amelyek részben személyi, részben tárgyi jellegûek. Az okozott elváltozásokból a bûncselekményre, illetve más releváns tényre következtetni lehet, vagyis bizonyítékká válhat. A számítógépes adathordozók bizonyítási eszközként történõ beszerzése, a büntetõeljárás során bizonyítékként értékelhetõ számítógépes adatok vonatkozásában fontos kérdés, az alkalmazott kényszerintézkedések tõrvényszerûsége és szakszerûsége.

 Kényszerintézkedés csak olyan tárgyak felkutatása érdekében foganatosítható, amelyek - természetüknél fogva, mint bizonyítási eszköz, felhasználhatóak az eljárás során.

 Nemzetközi fórumok vitájának tárgya a számítógépes adathordozók és adatok, valamint az adatokról készült nyomtatott másolat manipulálhatóságának mértéke és ez által bizonyító ereje, illetve egyáltalán bizonyításra való alkalmassága.

 A kontinentális jogrendszerben a bizonyítékok szabad felhasználásának és szabad értékelésének elve érvényesül. Ezen országokban a bíró szubjektíve egyenként és összességében értékeli, és meggyõzõdése szerint bírálja el a bizonyítékokat.

 A magyar büntetõjog a kontinentális rendszer elveit követi, azaz megengedi minden olyan eszköz felkutatása érdekében lefolytatott intézkedés foganatosítását, amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas és törvényes eljárás keretében lett beszerezve.

 A számítógépes adathordozó tárgyi jellegû bizonyítási eszköz, mely három tényezõtõl függ, azaz

- rögzítsen,

- bûncselekménnyel kapcsolatos releváns tényt tartalmazzon,

- a megfelelõ eszközökkel a rögzített adatok visszanyerhetõek legyenek.

 A rögzítés és visszanyerés lehetõsége a számítógépes adathordozó eszközök esetében technikailag adott. Be. 82. §. (2) bekezdése ad lehetõséget arra, hogy a büntetõeljárás során az egyes számítógépes adathordozók bizonyítékként legyenek felhasználhatóak: ” tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan tárgy is, amely általában mûszaki vagy vegyi úton adatokat rögzít”

 A korszerû bûnüldözés nem hagyhatja figyelmen kívül a számítógépes környezetben fellelhetõ, bûncselekménnyel releváns információkat. Az adatok összegyûjtése, elemzése és értékelése, helyenként a hagyományostól eltérõ módszereket, erõket és eszközöket igényel.

 A számítástechnika alkalmazási területének bõvülésével, az eszközök fejlõdésével, új technikai módszerek bevezetésével párhuzamosan a számítógépes bûncselekmények köre is egyre bõvül, újabb és újabb elkövetési módok bukkannak fel, melyek felismerése és szankcionálása valamennyi állam jogrendszerében jelentõs kihívás a büntetõjog számára.

A számítógépes bûncselekmények számaránya az összes bûncselekményhez viszonyítva csekély, az okozott kárt tekintve azonban egyre jelentõsebb és növekvõ tendenciát mutat.

 Többek véleménye szerint a legnagyobb technikai csodának a számítógépes világhálózat, az információs szupersztráda számít, mely lehetõvé teszi a föld különbözõ pontjain megtalálható adatbázisokat, illetve a különféle médiákkal az interaktív kapcsolatot.

 A mai fejlett társadalmat, mely túllépi az ipari társadalom szintjét un. informatikai társadalomnak nevezik, mely többek között arra az egyszerû igazságra is visszavezethetõ, hogy az információ hatalom. A minél gyorsabb információáramlás segíti a politikai, a gazdasági, a katonai stb. döntések meghozatalát. Amennyiben egy közel egységes organizmusként együttmûködõ számítógépes hálózatrendszer átszövi a világot, ez hozzásegít bárkit ahhoz, hogy helyi szintû információkhoz is hozzájusson, és a lehetõ legszélesebb adatbázison mozogva az egymást kiegészítõ információk birtokában tudjon az optimálishoz legközelebb álló döntést hozni.

 A számítástechnika látványos elõnyei mellett megjelentek és egyre nagyobb számban fordulnak elõ az annak felhasználásával elkövetett társadalomellenes cselekmények. Ma még jogilag és technikailag bonyolultnak tûnõ számítástechnikai rendszerek, az azok nyújtotta szolgáltatások a bûncselekmények elkövetéséhez ideális körülményt teremtenek.

 Mivel a számítástechnikai eszközökkel elkövetett bûncselekmények tárháza igen széles és az információs társadalom sérülékeny, ezért a számítástechnikai eszközökkel elkövetett bûncselekmények eredményes felderítését csak az új és a ma már ismert kriminalisztikai módszerek együttes alkalmazásával lehet elérni.

 A kriminalisztikai módszerek csiszolásának szükségességét jelzi a számítástechnikai eszközökkel elkövetett bûncselekmények körében jellemzõ egyedülálló látencia. A korábbiakban is említettem, hogy ennek egyik alapvetõ oka a sértettek azon álláspontja, hogy a sérelmükre elkövetett cselekmények ne kerüljenek semmilyen formában nyilvánosságra, másrészt e bûncselekmények eszközének természetébõl fakadó arctalanság, illetve a digitális nyomok „nyomnélküli” eltüntethetõsége. A mai fiatalabb nemzedék fogékony minden új iránt s az anyagi haszonszerzés, vagy más motiváció hatására, a könnyen befolyásolható egyének könnyen törvényellenes cselekményt követhetnek el.

IV. Bûncselekmények, melyek az Internet és más számítógépes hálózatok talaján friss hajtásokat hoztak

A nemzetközi számítógépes információs csatorna - INTERNET - célja az, hogy magánszemélyek, illetve gazdasági társulások, szolgáltatók hírigényét az eddigi lehetõségeknél sokkal gyorsabban, és olcsóbban elégítsék ki. A hálózaton keresztül a legkülönbözõbb információs bázisok érhetõk el a hirdetésektõl kezdve, a tudományos ismeretterjesztõ adatokon keresztül egészen a banki szolgáltatásokig, illetve egyes hivatalok nyilvántartó rendszeréig.

 A hálózat használata a nyugat-európai, amerikai országokban már nem csupán a magánszemélyek használatában elterjedt információs csatorna, hanem a szolgáltató szervezetek, kereskedelmi tevékenységekkel foglalkozó társaságok vették fel profiljukba, akik a rendszerbe való belépésükkel biztosítják ügyfeleik részére a megfelelõ kényelmet és luxust. A kereskedõk után a pénzügyi szolgáltató szervezetek is megnyitották kapuikat a hálózat felé, és az ügyfelek részére gyorsabb, pontosabb, kényelmesebb szolgáltatást nyújtanak.

 Az Interneten gyakran jelennek meg a közerkölcsbe ütközõ, de a bûncselekmények törvényi tényállásait sok esetben egészében ki nem merítõ információk (gyermekpornó, tiltott élvezeti cikkek hirdetései stb.) amelyekkel szemben a különbözõ érdekvédelmi csoportok fellépnek, de általában eredménytelenül.

Visszaélés bankkártyával

A bankkártya századunk nagy találmánya, mely kényelmesebbé és biztonságosabbá teheti életünket és megjelenése új színfoltot jelent a készpénzkímélés terén. A bankkártya széles körû elterjedését a társadalom deviáns oldalán állók is figyelemmel kísérték. A bankkártyával elkövetett törvényellenes cselekmények kb. 10-15 évre visszanyúló hazai történetének egyik sajátossága a szervezettség és a bûnszervezeteken belüli szakosodás.

Elkövetési módok

A rendelkezésre álló adataink és ismereteink alapján az elkövetõk többféle módszerrel követik el cselekményeiket.

 Az ezen bûncselekményt elkövetõ csoportokban tevékenykedõ személyeknél a szervezett bûnözõi csoportokra jellemzõ ismérvek és a hierarchikus rend figyelhetõ meg, melyet a különbözõ eljárások során keletkezett adatok is alátámasztanak. A csoporton belül a hierarchia legalacsonyabb szintjén álló személyek megszerzik a bankkártya adatokat, más személyek pedig a hamis vagy hamisított, illetve a lopott bankkártyával eszközölnek visszaéléseket. A következõ szinten lévõk egyrészt beszerzik a hamisításhoz szükséges eszközöket, illetve elvégzik magát a hamisítást. A felsõ szinten találhatóak azok, akik biztosítják az eszközök beszerzéséhez szükséges pénzeszközöket és koordinálják a hamisítást és a visszaélést. A felsõ és a középsõ szinten lévõk "munkája" a leírt módon elkülönülhet, de a két szint egybe is olvadhat. Mindenesetre az biztosan állítható, hogy a legalsó szintén lévõ végrehajtók tábora a legnépesebb.

A bankkártyával elkövetett bûncselekmények az alábbi fõbb csoportokra is felosztható:

·      A kártyabirtokos által történõ visszaélés:

- saját maga él vissza

- megbíz egy általa ismert személyt

 - közösen követik el

·      Más személy (harmadik személy) által elkövetett visszaélés (e cselekmények jelentik a legnagyobb károkozást)

- bankkártya illegális úton történõ megszerzése (lopás, postai kézbesítés)

- bankkártya hamisítás

- bankkártyával visszaélés

- bankkártya elfogadóhely által elkövetett visszaélés (nagyságrendekben az elfogadó által elkövetett cselekmény kapcsolódik a bankkártyával visszaélõ személyhez)

- bankkártya adat megszerzése

A kártyabirtokos által elkövetett visszaélések kis számban fordultak elõ, de sok esetben nehezen bizonyítható. Ilyen esetben maga a kártyabirtokos vagy egy általa ismert személy kezdeményez egy olyan tranzakciót, amit késõbb a kibocsátó pénzintézet felé nem ismer el.

 A más személy (harmadik személy) által elkövetett visszaélések tárháza azonban már igen széles, s e készpénzkímélõ bevezetése és széles körben történõ használata különbözõ fejlõdési fokokon ment keresztül. A napjainkban alkalmazott módszerek igen fejlettek, a modern technikákat sem nélkülözik, s az elkövetés módszere megegyezik a más országokban használt módszerekkel.

 A kérdéskörhöz hozzátartozik, hogy a bankkártya hamisításhoz minden eszköz akár legálisan hazánkban, vagy külföldrõl is beszerezhetõ.

A beszerezhetõ eszközök:

- un. fehér bankkártyát, ami rendelkezik mágnescsíkkal, de nincs megszemélyesítve (pl. dombornyomva, illetve nincs semmilyen olyan jelzés, mely egy pénzintézetre, vagy kártyatársaságra utalna),

- nyomdatechnikai úton elõ lehet állítani olyan fóliát, melyet a fehér plasztikra szintén nyomdatechnikai, vagy egyéb úton ráhelyezve már tartalmazza azon ismérveket, mely adott pénzintézetre vonatkozik, 

- meg lehet venni a bankkártya mágnescsíkját a megfelelõ adatsorral megíró eszközt, 

- be lehet szerezni olyan eszközt, mely segítségével bankkártya adathoz lehet jutni. (ez az un. kézi - illegális - leolvasó)

A kézi leolvasó eszköz méretét tekintve kicsi, kézben elfér. Lényege, hogy egy legális bankkártya elfogadóhelyen dolgozó személy miután az ügyfél átnyújtotta a bankkártyát, az eszköz segítségével rögzíti annak mágnescsíkján lévõ adatokat a kártyabirtokos tudta nélkül.

A késõbbiek során ezen eszközt összekapcsolják egy személyi számítógéppel, s az eszközben rögzített adatok így már letölthetõk, s további felhasználásra alkalmasak.

 A bankkártyával történõ visszaélésekre jellemzõ továbbá, hogy nem lehet egy-egy ország sajátosságának tekinteni. A bankkártya-adat megszerzésének újabb formája, amikor az elkövetõk egy pénzintézeti kirendeltségnél elhelyezett készpénzfelvevõ automata helyiségébe való bejutásnál használt un. beléptetõ egységet “csapolnak meg”, vagy ahhoz egy általuk használt és fent már leírt kézi adatrögzítõt helyeznek el. Miután a beléptetõ rendszert felszerelték a kézi adatrögzítõvel, az ügyfél számára úgy tûnik, hogy a belépéshez nemcsak a bankkártyáját kell a rendszeren "áthúznia, hanem a belépéshez a PIN számára is szükség van. Az így megszerzett adatok segítségével az elkövetõ már nem csak vásárlási tranzakciót tud megvalósítani egy hamis vagy hamisított bankkártyával, hanem készpénzfelvételi tranzakciót is lebonyolíthat.

 Ez a fajta elkövetési módszer a legveszélyesebb, hiszen ha a bankkártya használatának idején nem mûködik videórögzítõ rendszer - vagy más azonosító rendszer - az illegális cselekmény bizonyítása nehézségekbe ütközik, illetve lehetetlenné válik.

 Megfigyelhetõ, hogy külföldi vagy magyar bûnelkövetõk illetve egy-egy csoporthoz tartozó személyek a saját országukban hamisított bankkártyával más országokban is követnek el visszaéléseket.

 A hagyományos felhasználási módokon túlmenõen egyre gyakoribbá válnak az Interneten keresztül történõ vásárlások, amikor a kártya hagyományos felhasználása természetszerûleg szóba sem jöhet, ugyanis ez esetben nem a bankkártya fizikai valóságára, hanem kizárólag adataira lép mûködésbe a virtuális üzlet. Megfelelõ szakismeretekkel rendelkezõ személyek arra alkalmas szoftver segítségével olyan kártyaszámokat is generálhatnak, amelyeket az üzlet ellenõrzõ programja elfogad és így az utasítást teljesíti. Az így keletkezett károkat igyekszik kiküszöbölni az egyenlõre még csak a nagy és kiskereskedelmi üzletek között használatos SET szabvány keretében a pénzintézettõl vásárolható azonosító szám használata.

Törvényi válaszok

A bankkártyával történõ visszaélések kiküszöbölése érdekében került sor a Btk. két új tényállásának, a bankkártya-hamisítás és a bankkártyával visszaélés bûncselekményi tényállásának törvényhozói megalkotására 1994-ben.

 A két tényállás külön választja a bankkártya meghamisítását és a hamisított, meghamisított vagy akár eredeti bankkártya jogosulatlan felhasználásának cselekményét.

 A bankkártya meghamisítása, hamis bankkártya készítése, illetve ezek megszerzése csak akkor üldözendõ, ha az jogtalan felhasználás céljából történik. Tehát a bankkártya-hamisítás célzatos bûncselekmény, azaz csak akkor valósul meg, ha az elkövetési magatartások bármelyikét az elkövetõ a felhasználás egyenes szándékával és célzatával követi el. A bûncselekmény azonban már a tényleges felhasználás nélkül is befejezetté válik, csupán az elkövetõ tudati oldalán kell megjelennie a felhasználás képzetének, melynek megállapítására csupán az elkövetés körülményeibõl, bírói mérlegelés keretében kerülhet sor.

 A bankkártyával visszaélés bûncselekményének alapesetét három pontban szabályozza a törvény. A bûncselekményt az követi el aki hamis vagy hamisított bankkártyát jogtalan haszonszerzés végett felhasználja, vagy az eredeti bankkártyát jogosulatlanul felhasználja, vagy az említett bankkártyák bármelyikével történõ fizetést elfogadja, abban az esetben, ha a felsorolt cselekmények nyomán kár keletkezik.

 E bûncselekmény csak a kár mint eredmény beállta esetén valósulhat meg. Az elsõ két esetben a felhasználással mint elkövetési magatartással kell e kárnak bekövetkeznie, míg a harmadik esetben az elkövetési magatartás a fizetés elfogadása. Az elsõ cselekményt a jogtalan haszonszerzés célzatával kell kifejteni, a másodikat jogosulatlan módon. A három alapeset megjelölését követõen a törvény elkövetési módok és elkövetési értékhatárok szerint minõsített eseteket állít fel.

Pedophilia

Még az Internet hajnala elõtt a pedophil személyek kidolgozták saját zárt, rejtett kommunikációs csatornájukat (Belgium, Hollandia, Anglia, Franciaország), melyet a gyermekkereskedelem lebonyolításához használtak, illetve a kapcsolatot tartották egymással. Szerintük ez nem bûncselekmény, hiszen a gyermek szintén akarja ezt a “kapcsolatot”. Az Internet megjelenésével kiterjesztették a kapcsolattartást, s ezáltal még több pedophil ismerkedett meg egymással. Számítógépeik igen védettek, illetéktelen behatolás ellen önmegsemmisítéssel reagálnak. Késõbb ehhez a csoporthoz kapcsolódtak a “kereskedõk”, akik nem “fogyasztók”, hanem a gyermekek adás-vételével foglalkoznak.

 Így az Internet komoly segítséget nyújt több, a Btk.-ban nemi erkölcs elleni bûncselekmények címszó alatt taglalt bûncselekményi tényállás megvalósulásához. Számtalan alaklommal kerül sor az Internet mint eszköz felhasználásával a tiltott pornográf felvétetellel való visszaélés bûntettének elkövetésére, illetve emberkereskedelem lebonyolítására is mely esetekben az Internet szerepe a többi törvényi tényállásal szemben már nem csak áttételes.

Kábítószerrel való visszaélés

Jellemzõ, hogy a kábítószerek kereskedelmével foglalkozó személyek az Interneten tartanak kapcsolatot. Sokkal meghatározóbb azonban a kábítószer fogyasztására történõ nyilvános felhívás az Internet csatornáin keresztül, az egyes kábítószereket népszerûsítõ „szórólapok” feltöltésével, azok elkészítéséhez való tippek nyújtásával.

 A kábítószerek bibliája az Alexander és Ann Shulgin által írt Pihkal címû könyv elektronikus formája. E könyv második része közel 179 pszichotróp anyag leírását, elkészítésének módját tartalmazza. Az Internet remek lehetõséget nyújt ezen sokak számára esszenciális tudás büntetlen terjesztésére. A büntetlenség természetesen nem a bûncselekményi tényállás megvalósulásának hiányából, hanem az elkövetõ kézrekeríthetetlenségébõl fakad.

Hamis ideológiák terjesztése

A világhálózat lehetõséget teremt a hamis ideológiák terjesztésére - e tekintetben a különbözõ neonáci csoportok tevékenysége a legjelentõsebb-. Ez komoly veszélyt jelent azokra a fiatalokra, akik könnyen befolyásolhatóak vagy valamilyen érzelmi válságban szenvednek, mert könnyen tagjaivá válhatnak egy ilyen szervezetnek.

 Ez a tevékenység könnyen megvalósíthatja a Btk. szerinti háborús uszítás bûncselekményét, melynek büntetési tétele – nagy nyilvánosság elõtt elkövetve – öttõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztés büntetés. Megvalósulhat ilyen formán a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, vagy a közösség elleni izgatás bûncselekményi tényállása is

V. Orwell gondolatrendõrsége a láthatáron?

 Mindez az Internet, a Web világa egyik legjelentõsebb alapkérdésére irányítja a figyelmünket. A hatóságok (és kiváltképp a rendõrség) behatolása az Internet szabad világába sokakat tölt el félelemmel: digitális magánszféránk feladásától tartanak, attól, hogy a közhatalom - a számítógépes bûnözés elleni harc okán vagy inkább ürügyén - egyfajta "gondalatrendõrségként" legprivátabb világunk mélyére hatol.

 Két dolgot tartok fontosnak ezzel kapcsolatosan leszögezni. Az egyik, hogy az IT - vagy a digitális bûnözés tény, jelenség, amely - ma már - igen komoly formában veszélyezteti az információ alapú társadalmakat. A közhatalom szervei lényegében nem tehetnek mást, mint hogy - sajátos eszközeikkel, módszereikkel - harcba szálljanak ellene. A hatósági jogérvényesítés lehetõségeirõl (law enforcement) nem mondhatnak le.

 A másik: nem mindegy, milyen lesz az a jog, amit majd érvényesíteni tudnak, kívánnak, s rövidesen fognak is. Az Egyesült Államoktól Nagy-Britannián át Németországig látható, hogy az új jog alakítása a leginkább érintettek (az információ-ipar, az internetes szakma, a felhasználók szövetségei, polgári és alkotmányos jogvédõ szervezetek) bevonásával történik. Az Internet százmilliók, s rövidesen milliárdok közös kincse, egy új világ, a korlátlan tudás és információ hajnala. Ebbõl a világból a bûnt számûzni (miként a valós világból sem) aligha lehet. Visszaszorítani azonban mindannyiunk - felhasználók, szolgáltatók, s a nyilvánosság által ellenõrzött közhatalom - közös érdeke.

 A feladat - mint az Internet esetében szinte mindig - az "új egyensúly" megtalálása: e körben az ember és polgár jogai s a közösség érdekei között. Orwell gondolatrendõrsége éppúgy riasztó kilátás, mint a teljes anarchia: ha van középút - és kell, hogy legyen - csak együtt tudjuk megtalálni.

 A "bûnüldözés az Interneten" hangzatos szólamú mondata feltétlenül indukálja egy olyan probléma megemlítését, ami a számítástechnika fejlõdésével egyre nagyobb méreteket ölt. A hackerekrõl és a crackerekrõl van szó. Olvasunk róluk az újságban, megnézünk pár rendõrségi felhívást, esetleg néhány bûnüldözésrõl szóló mûsort, és megalkotjuk róluk véleményünket. Pontosan azt a fórumot nem keressük meg, amely a legmegfelelõbb tájékoztatást nyújthatja a meglehetõsen jelentõs fogalomzavarral küzdõ híradásokkal szemben: az Internetet. Eric. S. Rajmond írását vehetjük irányadónak, aki 30 éves gyakorlattal rendelkezik a számítástechnika területén - ez azt jelenti, hogy a kezdetektõl figyelemmel kíséri fejlõdését -, érdemes nagyító alá venni az õ álláspontját nemcsak ebben, de sok más számítástechnikával kapcsolatos kérdésben is.

 Sajnos sok író és újságíró keveri a két kifejezést a crackereket is hacker kifejezéssel írja le, ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. A hacker leginkább jó mûszaki érzékkel rendelkezõ, remek problémamegoldó képességû, logikusan gondolkodó számítógépkezelõt jelent, akinek elsõdleges célja a számítógépes védelmi rendszerek tesztelése és azok hibáinak megállapítása. Egy kultúra köti õket össze, ami évtizedekre nyúlik vissza, az elsõ idõosztásos miniszámítógépek és a legelsõ ARPAnet idejére. Hackerek építették az Internetet. Hackerek tették az Unix operációs rendszert azzá, ami. Hackerek üzemeltetik az Usenet hírfórumokat. Hackerek tartják mûködésben a Világhálót. Aki ennek a kultúrának része, és hasonló beállítottságú társai elismerik tevékenységét, az méltán viselheti a hacker nevet.

 A hacker beállítottság nem korlátozódik a szoftver-hacker kultúrára. Vannak olyanok, akik a hacker mentalitást más területen gyakorolják. Ez lehet pl. elektronika vagy zene - valójában ezzel a viselkedési formával találkozhatunk a tudományok és a mûvészet legmagasabb szintjein. A szoftver-hackerek elismerik ezeket a "rokonlelkeket", néha nyíltan hackereknek is nevezik õket, jelezve, hogy közéjük tartoznak.

 Van azonban egy másik csoport, amely azt hangoztatja magáról, hogy hackerekbõl áll, de ez nem fedi a valóságot. Ezek az emberek - fõleg serdülõ fiúk -, viccesnek tartják, hogy betörnek számítógépekre vagy szórakoznak a telefonhálózattal. Az igazi hackerek ezeket az embereket crackereknek hívják, és vallják, hogy semmi közös nincs bennük.

 Az igazi hackerek szerint a crackerek lusták, felelõtlenek és nem brilliáns elmék, azzal érvelnek, hogy egy adott rendszer biztonsági intézkedéseinek megsértése nem tesz valakit hackerré, ha nem használják azokat a megfelelõ fórumokat, ahol a hackerek érintkeznek egymással, és egy-egy rendszer gazdáival. A crackerek nem járulnak hozzá a hibakeresés útján történõ késõbbi rendszerépítéshez, egyszerûen porig zúzzák az elért eredményeket, sok esetben azt sem lehet tudni, hogyan okoztak kárt.

 Az alapvetõ különbség, a hackerek építenek, míg a crackerek rombolnak.

 A laikus számára nagyon nehéz eldönteni, hogy egy-egy számítógépes mûvelet valójában programfeltörést, jobbító szándékú hibakeresést jelent, esetleg egészen egyszerûen kihívást lát az egyszerû hétköznapi számítógépkezelõ valamelyik program tesztelésében, amitõl kedvet kap más programok vizsgálatához, tanulmányozásához; remek dolgozat és tanulmánytémák.

 A hacker-cracker kérdés csak egyetlen probléma a számítástechnika területén, amit nagyon finoman kell a jogtudománynak megközelítenie. Nem lehet azonnal büntetõjogi (pl. számítógépes csalás), kriminológiai (pl. elkövetõ, elkövetõi kör), nem utolsó sorban polgári jogi (pl. kártérítés) fogalmakat használni, ha nem tudjuk, hogy valójában mi történt. Olyan szakemberekre van szükség, akik mind a jogtudomány, mint a számítástechnika területén megfelelõ képzettséget és képesítést szereznek, hogy összehangolhassák e két különbözõ, de nagyon sok ponton érintkezõ tudományágat.