INTERNET ÉS POLITIKA

III. évfolyam 4. szám • 2003. augusztus

 
 

 

„Havonta százezren látogatnak el az MDF honlapjára”

Interjú Kerekes Pállal, az MDF honlapjának szerkesztőjével

 

<<<<

 

Politikai Elemzések: Mióta van jelen a Magyar Demokrata Fórum az interneten?

Kerekes Pál: Kezdetektől fogva jelen vagyunk a hálón. Eleinte egy tájékoztató kommunikációs honlappal jelentünk meg az interneten, ami még nem volt a mai értelemben vett interaktív kommunikációs eszköz. A honlap az előző ciklus kezdetekor kezdett „profibbá” válni, amikor kialakult a szerkesztőség, rendszeres lett a frissítés, és végre a párt döntéshozóit is bevonták a munkába honlap készítői.

PE: Ön mikor lett az MDF hivatalos honlapjának a szerkesztője?

K.P.: 2000-ben kapcsolódtam be a munkába, és 2001 óta vagyok a honlap felelős szerkesztője. Ekkorra vált egyértelművé, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak óriási szüksége van egy jól szerkesztett, korszerű, naponta frissített honlapra, ugyanis közeledtek a választások, és pártunknak semmilyen más kommunikációs eszköz nem állt rendelkezésére.

PE: Kik alkotják az állandó stábot?

K.P.: A honlap felelős kiadója Dávid Ibolya, a szerkesztőség tagja Székely Ádám, Székely-Gyökössy Szabolcs, Hegedűs Péter, Olajos Péter, és én, aki mint felelős szerkesztő, a tartalomért felelek. Az MDF hivatalos honlapja mellett van Európai Uniós honlapunk is, amelynek Olajos Péter a szerkesztője. Ezt azért is tartottam fontosnak megemlíteni, mert a mi pártunk volt az első, amelyik ilyen honlapot hozott létre.

PE: Milyen a honlap látogatottsága?

K.P.: Látogatottságunk folyamatosan ível felfelé: jelenleg naponta háromezren tekintik meg honlapunkat, ami havi százezres látogatottságot jelent. A letöltések száma természetesen ingadozik: januárban a Boross-levél megjelenését követő napokban, míg februárban az Országos Gyűlés körül ugrott meg jelentősen látogatottságunk. Nagyon nehéz megállapítani, hogy a letöltések száma pontosan mennyi olvasót jelent. A szakma mindenesetre ezt a módszert fogadja el mérőszámnak.

A honlapon kívül hírlevelünk is van, amit mindenkinek elküldünk, aki feliratkozik az igénylők közé. Jelenleg 630 címre küldjük ki.

PE: A szavazások nem túl népszerűek a honlapon...

K.P.: Sajnos valóban kevesen vesznek részt a szavazásokon, mert kérdéseink nem eléggé érdekesek, figyelemfelkeltők. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy konzervatív emberekként nem tehetünk fel olyan kérdéseket, hogy halált érdemelne-e Tocsik Márta, vagy nem. Az egyik legsikeresebb szavazásunk a közelmúltban volt, amikor a könnyű drogokról tettünk fel kérdést. Előfordult már az is, hogy valakik manipulálták a szavazásunkat, például amikor az egyházak támogatásáról volt szó.

PE: Milyen információ-források állnak a rendelkezésükre?

K.P.: Egyre több képviselőnk, pártvezetőnk méri fel a honlap jelentőségét, és küld nekünk anyagokat. Ezen kívül természetesen sajtófigyelő szolgálatunk rendszeresen figyeli az MTI-t, és a különböző honlapokat. Április eleje óta dolgozunk egy adatbázis létrehozásán, amelyen minden cikk rajta lesz, amiben az MDF szó előfordul. Erre azért van szükség, mert az emberek nemcsak arra kíváncsiak, hogy mit mond az MDF, hanem arra is, hogy mit írnak róla.

PE: A honlapon nagyon kevés kép van, videók pedig egyáltalán nincsenek. Miért nem használják ki jobban a modern technika nyújtotta lehetőségeket?

K.P.: Korábban sok fotó volt a címlapon, de úgy éreztük, nem váltak be. Mivel ugyanazokról a személyekről volt szó nap mint nap, ugyanazokat a fényképeket tettük fel a honlapra, s ez túlságosan egysíkúvá vált egy idő után. Másrészt a fotók feltétele technikailag is elég bonyolult, ezért úgy véltük, hogy a befektetett energia nem áll arányban az eredménnyel. Videókat azért nem teszünk a honlapra, mert tapasztalataink szerint nagyon kevesen töltik le a felvételeket.

PE: Az MDF megyei szervezeteinek is van honlapjuk?

K.P.: Már készítettünk egy tervet a megyei honlapokról, amelyet beterjesztettünk a pártvezetésnek. Azt akarjuk elérni, hogy minden megyének legyen saját honlapja. A megyék igénylik a saját honlapot, csak segítséget kell nekik nyújtani a létrehozásukhoz és fenntartásukhoz. Az MDF központja biztosítani fogja a tárhelyet, a kezelő felületet és a design-t is, csak a többit kell a megyéknek csinálniuk. Nagyon jó lenne, ha e tervünk megvalósulna, már csak azért is, mert növelné honlapjaink látogatottságát.

PE: Általában hogyan jelenik meg az MDF a többi internetes portálon, fórumon?

K.P.: Internetes megjelenésünk nem túl jó, csak úgy, mint az elekronikus és írott sajtóban való megjelenésünk sem. Amint már említettem, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a saját honlapunk, honlapjaink igényesen szerkesztettek, tartalmasak, önállú arculatúak legyenek. Úgy érzem, jó úton járunk, ugyanis a visszajelzések és a különböző médiumok hivatkozásai azt bizonyítják, hogy honlapunkat hírforrásnak, különálló médiumnak tartják az emberek.

PE: Mi a véleménye a többi parlamenti párt internetes honlapjáról?

K.P.: Az MSZP honlapjának készítői ma már a parlamentben ülnek... A szocialisták óriási energiát fordítanak az internetes megjelenésre. Mindazonáltal a honlap nem annyira érdekes, mint korábban, talán azért, mert túl sokan foglalkoznak vele. A Fidesz honlapja egyszerű információs újság; kommentár, vélemények, interaktivitás nincs benne. A honlap rendkívül igényes, szép, pontos; a honlapra látogatók minden aktuális, Fidesszel kapcsolatos hírről, eseményről időben értesülhetnek. Az SZDSZ internetes portálja ma már egyáltalán nem olyan újszerű, mint néhány évvel ezelőtt. A design nagyon szép - egy neves cég csinálta - , de a honlap nem korszerű és nem érdekes. Korábban sok „humor”, vélemény volt olvasható itt, mára azonban „elszürkült” a portál.

PE: Az az érzésünk, hogy a pártok nem használják ki igazán az internet adta kiváló kommunikációs lehetőségeket.

K.P.: Bizonyos értelemben csalódást okozott az internet, a kampányban nem volt eléggé hatékony eszköz a pártok számára. Sokkal kevesebben interneteznek ma hazánkban, mint azt néhány évvel ezelőtt gondoltuk volna. A közeljövőben ez valószínűleg változni fog. A tavalyi kampányban az sms futott be óriási „karriert”.

Kecskés Balázs, Thaisz Miklós

( Az interjú 2003. áprilisában készült.)