A Kisgazdapárt választási kampánya és eredménye eltérõ megítélés alá esik a párton belül és kívül egyaránt. A párton belül kudarcként élték meg, hogy nagyobb szervezettségük ellenére át kellett adniuk a vezetõ szerepet a jobboldalon a Fidesz-MPP-nek, és nem teljesült a pártelnök 25% körüli várakozása. A külsõ szemlélõ számára viszont sikernek tûnt, hogy a párt ’94-hez képest növelni tudta bázisát, és a korábbi politikai karanténból kitörve kormányzati tényezõvé tudott válni. Az alábbi írásomban ennek okait és elõzményeit próbálom meg feltárni.

 

 

Az FKGP a magyar társadalomban

 

A Kisgazdapárt az egyik legstabilabb választói bázissal rendelkezõ párt volt a ’98-as választások elõtt Magyarországon. A pártelnök is sokat hivatkozik arra, hogy pártja a legrégebbi történelmi párt, illetve a legtöbb alapszervezettel és bejegyzett taggal rendelkezik. Ezek a belépések azonban nagyrészt a ’90-es évek elején történtek, éppen ezért nem mindig reálisak az aktív tagság tekintetében, hiszen a párton belüli állandó nézeteltérések sok tagot eltántorítottak a párttól.

A párt stabil bázisa elsõsorban az idõs, falun élõ, alacsonyan iskolázott, önálló termelõmunkát folytató lakosságban gyökerezik. Róluk mondta Lányi Zsolt egy interjúban: „Nagyon sok parasztember van, aki nem foglalkozik a pártpolitikával, de hagyománytiszteletbõl a Kisgazdapárthoz teszi a keresztet. Ha az anyámnak meg a nagyanyámnak jó a Kisgazdapárt, hát nekem is jó.”[1]. Ezen a rétegen felül a rendszerváltoztatás veszteseinek egy részét is megszerezték, akiket a pártelnök kemény kormányzati kritikájával és szociális ígéretekkel igyekezett megnyerni. A kormányzati elit erkölcsi jellegû bírálatával is szereztek szavazókat.[2] Éppen ezért mikor a ciklus végén a kormányzat megítélése javult, maga után hozta mindez a szavazóbázis csökkenését. A kormányzattal szembeni ellenállás már nem volt elég, amikor a választók egy másik programot, alternatívát keresnek.

 

 

Választási elõkészületek

 

A Kisgazdapárt sajátságos módon már 1995-ben megkezdte felkészülését a választásra. Ekkor jelentették meg a Hazánk holnap címet viselõ, a pártelnök Torgyán József által jegyzett, a jövõ lehetõségeit és a párt elképzeléseit tartalmazó elemzést, ehhez csatlakozott Az Alternatív gazdaságpolitika programja.

Nyilvánvaló kettõs célt szolgált a program propagálása. Egyrészrõl a párt ekkor népszerûsége csúcsán volt, és a pártelnök állandó jellegû szófordulatává vált a Parlamentben, hogy Horn Gyula és kormánya mondjon le. Ezáltal is azt akarta bizonyítani: a kisgazdák készek a kormányzásra. Emellett a párt gazdaságpolitikájának kidolgozásában a korábbi szokásokon változtatva ismertebb neves szakértõk, pl. Boros Imre, Pokol Béla is részt vettek; ezzel az antikommunista jobboldali értelmiség felé kívántak nyitni. Ezt a célt szolgálta a párton belül megszervezõdõ Polgári Tagozat, majd az 1996-ban a párt mellett létrehozott, annak székházát és irodai infrastruktúráját használó Nemzeti Szövetség Magyarországért Egyesület is. A párt ’96 januárjában már a kampányiroda felállításáról is intézkedett.[3]

1996 márciusában azonban a párt átmeneti válságba került. Március 14-ére az FKGP kormánybúcsúztató nagygyûlést szervezett a Március 15. térre és az Országház elé. Ezt elõkészítendõ Torgyán József ismételten lemondásra szólította fel Horn miniszterelnököt, aki március 11-én válaszolt. Az FKGP programjában lévõ szónoki túlzásokat és képzavarokat, mint például a felfelé száguldó lavina, tõle szokatlanul hatásos beszéddel figurázta ki, és a szakértõk által írt gazdasági programról azt állította, hogy az fõbb pontjaiban egyezik a kormány politikájával.[4] Ez a beszéd is hatással lehetett Torgyánra, mikor elmondta elhíresült „féregirtós” beszédét a nagygyûlésen. A fõ cél azonban valószínûleg az volt, hogy az egyre inkább erõsödõ MIÉP táborába távozó nemzeti radikálisokat a pártba integrálja, és a jobboldalon a saját vezetõ szerepét hangsúlyozza.

A párt ellen a beszéd után óriási kampány indult a liberális sajtó részérõl. Dimenziójából kiemelve a beszédet a pártot és vezetõjét a demokrácia végveszélyeként próbálták beállítani. Ennek hatására sok radikális szemében népszerû lett a párt, de sokkal nagyobb volt a veszteség azáltal, hogy a jobboldali értelmiség jelentõs része elhagyta a pártot, mivel képtelennek látszott a kormányzásra, másrészrõl mozgósította és egységbe kovácsolta az MSZP és SZDSZ szimpatizánsait. Ennek köszönhetõen a szocialista párt támogatottsága 27%-ról 42%-ra nõtt, míg a kisgazdáké 29-rõl 17-re csökkent a biztos pártválasztók körében a Szonda Ipsos közvélemény-kutatónál.

Torgyán igyekezett korrigálni hibáját, és ezután tartózkodott a szélsõséges szóhasználattól. Augusztus 29-én Vasszécsenyben fogalmazták meg a párt választási irányelveit. A párt egy év alatt lassan megközelítette a ’96-márciusi szintet, sõt 1997 februárjában minden addigit felülmúló 29 %-os eredménnyel állt a párt a Szonda Ipsosnál,[5] amikor újabb össztûz zúdult a pártra. 1997 márciusában a párt és a parlament akkori alelnöke, Maczó Ágnes elment a MIÉP március 15-i ünnepségére és ott beszédet mondott. A parlamentben Szekeres Imre szélsõségességgel vádolta meg ezért, Maczó válaszában magyargyûlölõ Róth Manóként emlegette Rákosi Mátyást. Az SZDSZ, az MSZP és a MAZSIHISZ szerint ezzel Rákosi zsidó származására utalt, és ezzel adott volt a rendszerváltoztatás óta Magyarországon szokásos jobboldal elleni támadási felület, a politikai antiszemitizmus vádja. Maczó állítása szerint a Kurír egyik korábbi számából vette ezt az álnevet.[6]

A kampány azonban újra a kisgazdapárt népszerûségének csökkenéséhez vezetett. A pártelnök ekkor még megvédte Maczót, ám õsszel szembefordult vele. Ennek oka valószínûleg kettõs. A pártelnök féltékeny volt a politikusnõ egyre növekvõ ismertségére és népszerûségére a kisgazdapárton belül, az alelnök viszont többször szembefordult a pártelnök késõbb elemzendõ centrum felé tartó politikájával. Kezdetben csak tanácsadóit bírálta, majd az elnök nepotizmusba hajló politikáját is.[7] Elõször az alelnöki pozícióból váltották le, majd miután a nem engedélyezett, majd a rendõrség által szétvert 1997. novemberi METÉSZ tüntetés szervezésében részt vett, kizárták a pártból.

Ehhez hozzájárult, hogy a METÉSZ-ben kezdettõl két irányzat érvényesült a Kósa Gyula vezette MIÉP-hez közeli szárny és a Zsikla Gyõzõ[8] vezette szárny, amelyik az FKGP-hez állt közel. Maczó ennek ellenére a Kósa-féle szárnyat támogatta. Maczó kizárása népszerûségvesztést okozott a pártnak, mivel a szavazók nem szeretik a párton belüli torzsalkodásokat, és az ex-alelnöknek sok híve volt a jobboldalon.

 

 

Szövetségi politika

 

A párt az önkormányzati törvény módosítása miatti kényszerkoalíciók idején, ’94-ben a legtöbb helyen a MIÉP-pel állított közös jelöltet, közös volt a fõpolgármester-jelöltjük is Szabó János személyében. A két párt viszonya azonban késõbb elhidegült. 1995-ben az FKGP megerõsödött, ezért Torgyán úgy gondolta, hogy nincs szüksége a MIÉP-re, hanem annak szavazóbázisát integrálva, nyilvános szövetségkötés nélkül is nyerhet. Ugyanakkor az FKGP a Giczy György vezette KDNP-hez közeledett. 1996 júliusában Csurka István MIÉP-elnök felvetette a három párt fúzióját, amit Torgyán magabiztosan utasított el[9].

1996 novemberében egy konferencia keretében Magyarországra látogatott Wim Van Velzen, a Kereszténydemokraták Európai Uniójának alelnöke, aki megbeszélést folytatott az FKGP-t képviselõ Virágh Ferenccel. Arra igyekezett rávenni a pártot, hogy a nemzeti erõk összefogása érdekében szövetkezzen a Fidesszel és az európai szalonképesség miatt tartózkodjon a szélsõséges kijelentésektõl, és tartsa távol magát a MIÉP-tõl.[10] Noha ezeket akkor még elutasították, ’97-es szereplésébõl kiindulva valószínûleg hatott Torgyánra, aki rájött: csak mérsékelt, jobbközép politizálással lehet esélye arra, hogy egy Európa által elismert kormány tagja legyen.

1997 januárjában ugyan választási együttmûködési megállapodást kötött Giczy György KDNP-elnökkel a választási együttmûködésrõl, de ebbõl kevés valósul meg. A KDNP szétesése után az FKGP is harcba indult a kereszténydemokraták szavazóiért. Jellemzõ módon sokáig hitegették a KDNP-t, Torgyán ígéretet is tett, hogy akár a hátukon is beviszik a kereszténydemokratákat, de valójában csak a szavazatmaximálás volt a célja. A választásokhoz közeledve 1998 februárjában aláírtak ugyan egy megállapodást, de a korábban felvetett közös lista és közös jelöltek már szóba sem kerültek, csak egymás kölcsönös támogatásáról és a második fordulós visszalépésrõl volt szó, ami nyilvánvalóan az erõsebb kisgazdáknak kedvezett. Tárgyalásokat folytattak az MDF-fel is, ám itt nem született megállapodás, és az MDF – Fidesz-MPP megállapodás után le is került a kérdés a napirendrõl.

A MIÉP-pel a viszony közben tovább romlott. A kisgazdák távol tartották magukat a MIÉP megmozdulásoktól, csak Maczó Ágnes, aki továbbra is az FKGP-MDF-MIÉP-KDNP koalíció híve volt, vett részt rajtuk. Torgyán az 1997 márciusi tüntetés után még kiállt Maczó mellett, de nem a MIÉP mellett, és – hogy az antiszemita bélyeget elkerülje – tudatosan elõtérbe helyezte a párton belül Tímár Györgyöt, aki a budapesti zsidó hitközség elnöke volt, és ekkor a párt egyik alelnöke. Amikor Csurka István egy szlovákiai rendezvényen együtt szerepelt Le Pennel, Torgyán nyíltan megtámadta, amire Csurka ripacsmagyarnak titulálta, és ezzel egyértelmûvé vált: nem lesz köztük választási szövetség. Csurka a Torgyánnal szembefordult Cseh Sándor vezette kisgazdákkal kötött szövetséget.

Torgyán a Fidesz-MPP-hez való viszonyát is átértékelte. Korábban mindig álnemzeti liberális kispártként definiálta õket, de hamarosan fel kellett ismernie: Európában szalonképes koalíciós partner csak õk lehetnek. Az irányváltást 1997. októberében tette közzé, amikor kijelentette: csak a centrumból lehet kormányozni, a szélekrõl csupán ordibálni.[11] A választási kampány során ugyan kölcsönösen elhangzottak egymást lekicsinylõ állítások, de lakossági fórumokon és a helyi szervezetek között egyre inkább felmerült az összefogás, amit a pártelnök szokott teátrálisságával jelentett be, hogy azután számos mûsorban elmondhassa. „A Kisgazdapárt történelmi lépése a liberálbolsevista Horn-Kuncze kormány leváltását eredményezte.”

 

 

Az FKGP programja

 

Az FKGP választási programja a már említett Alternatív Gazdaságpolitika alapján készült. Fõbb elemei a tartós gazdasági növekedés. Ennek érdekében: radikális adócsökkentést szorgalmaztak, mindenekelõtt az ÁFA és a társadalombiztosítási járulék terén, a forint csúszó leértékelésének megállítása. A legfontosabb témájuk a vidékfejlesztés, ennek érdekében csúcsminisztériumot állítanának fel.[12] A leginkább õk alakítanák át a jogrendet, minõsített esetekben bevezetnék a halálbüntetést – ez egy kis népszerûség növekedést jelentett a pártnak a közbiztonság akkori állapotában. Tervezték a közvetlen köztársaságielnök-választást és a kétkamarás parlament felállítását.

 

 

A jelöltek kiválasztása

 

A jelölteket végsõ soron a pártvezetés választotta ki. Minden kerület több jelöltet ajánlott, amibõl az elnökség a jelöltmeghallgatás során ’98. januárjában választotta ki az általa legmegfelelõbbnek tartottakat. Ebben is jellemzõ volt a centrum irányába való nyitás, hiszen a korábbi, jellemzõen öreg képviselõjelölteket most sok helyütt fiatal vagy középkorú, nyelveket beszélõ, értelmiségi jelöltek váltották fel, hogy az FKGP-vel szembeni elõítéletet mérsékeljék. Ez fõleg a nagyobb városokban volt jellemzõ.

Rengeteg párton belüli súrlódást okozott a területi és országos lista kérdése. Ennél ugyanis a megyék által ajánlottakat Torgyán teljesen megváltoztatta, és a saját szakértõt és támogatóit helyezte elõtérbe. Ez különösen azután jelentett problémát, hogy a saját elvárásukhoz képest gyengén szerepelt a párt, és így sokan lecsúsztak a biztosnak vélt mandátumról. A jelölteknek vállalnia kellett, hogy 200.000 forinttal hozzájárulnak a kampányköltségekhez és azt, hogy a frakció önkényes elhagyásakor 10 millió forintot fizetnek.[13]

 

 

A kampány

 

A kampány legfontosabb szereplõje Torgyán József pártelnök volt, aki az egész parlamenti ciklusban, de különösen az utolsó két évben rendkívüli országos kampánykörutat tartott, amit a párton belül Molnár Róbert szervezett.

Torgyán megítélése kettõs a magyar közéletben. Miközben nagy a társadalmi elutasítottsága, hívei feltétlenül követik. A ciklus közepét leszámítva a népszerûségi lista végén kullog, de ez csalóka. A kimutatások szerint szinte a teljes lakosság körében ismerik, és ugyan alacsony a támogatottsága, de ez reálértékben több mint azé a politikusé, akinek ugyan népszerûségi indexe nagyobb, de ismertsége jóval kisebb.[14] Torgyán különösen a falusi gyûléseken volt elemében, részletes szociológiai felmérést készítetett a térségrõl, ahol beszélt, ehhez igazította mondandóját, és az emberek úgy érezhették: ismeri problémájukat, együtt érzõ, és ha megválasztják, segíteni fog rajtuk.

A nagy hátrány viszont abból adódott, hogy az elnök személye sokszor elnyomta a helyi képviselõjelöltet, akit nem volt alkalmuk az embereknek igazán megismerni. Ez kifejezésre jutott a párt szórólapjában is, amely bár praktikusan volt megszerkesztve, az elsõ oldalon a búzatábla egyértelmûen beazonosíthatóvá tette a pártot, de a párt és elnökének bemutatása mellett a jelöltnek sok helyütt csak a neve, foglalkozása és fényképe szerepelt. Eleve lemondva azokról, akik egy párt helyett egy nekik szimpatikus képviselõjelöltre szavaznának. Mivel a kampányhoz a központ csak csekély anyagi támogatást nyújtott és hagyományosan rossz a viszony a médiával, ezért még élesebbé váltak a képviselõk közti anyagi különbségek.

A médiahatást ellensúlyozandó a párt ’98. márciusában újraindította a párt hivatalos újságját, a Kis Újságot, amelynek fõszerkesztõje Torgyán József, felelõs szerkesztõje pedig Bánk Attila lett. A párt kampányfilmje határozottan profibb volt a ’94-eshez képest. Akkor a párt döntõen magával foglalkozott, noha a pártelnök természetesen itt is hangsúlyos szerepet kapott, de beszédében az egész ország rendbetétele szerepelt. Érdekes volt, hogy nem a hagyományos társadalmi bázist jelentõ parasztsághoz szólt, hanem a hátrányos helyzetûeknek kínált új esélyt.[15] Hatásos volt, amikor a nemzeti büszkeségre apellálva megemlítette: Magyarország az elsõ az egy fõre jutó Nobel-díjasok terén, és itt az ideje, hogy a világ után a magyarok Magyarországot is felvirágoztassák.

A 1998-as választás és kampány, noha eredményeiben el is maradt a párt várakozásaitól, de eredményesnek tekinthetõ a Kisgazdapárt szempontjából. Listán a rendszerváltoztatás óta a legtöbb szavazatot érték el. Képviselõik számát majdnem megduplázták (26 helyett 48) és – szemben a ’94-es egy egyéni gyõzelemmel – most 12 választókerületben gyõztek. A torgyáni politika centrumba történt elmozdulásának köszönhetõen és a gondosan irányított, szélsõséges hangoktól mentes kampány következtében koalíciót köthetett a Fidesz-MPP-vel.

 

 

Jegyzetek