Politikai Elemzések: A korábbi önkormányzati választásokon minden párt gyõztesnek nyilvánította magát, most viszont a Fidesz elismerte vereségét. Ki tekinthetõ az önkormányzati választások igazi gyõztesének, és ki a vesztesének?

Bódi Ferenc: Az önkormányzati választásokat elsõsorban a társadalom szerkezete és a térbeli elhelyezkedés alapján kellene megközelíteni. Magyarország – ellentétben sok európai ország önkormányzati rendszerével – rendkívül fragmentált, nagyon aprózott. Ennek elsõsorban történelmi okai vannak, másodsorban politikai, mert az integrációs kísérlet, ami a helyi igazgatást érintette, a kommunista korszakban sikertelen volt. A rendszerváltás idején elsõdleges lépésként a tanácsi rendszerhez kapcsolódó integrált település-struktúrát felszámolták, ekkor jött létre 1500 tanácsból közel 3200 önkormányzat, és ez a szám nõtt a további kiválásokkal. Jelenleg tehát a települési önkormányzatok nagy része kis létszámú, amelyekben a helyi pártpolitika nem érhetõ tetten. Sõt, ha megnézzük a 10.000 fõ alatti településeket a választási rendszer szempontjából, akkor azt mondhatjuk, hogy ahol a pártok vagy más szervezetek a törvény értelmében nem állíthatnak kompenzációs listát, ott ezek nem is erõsek. Éppen ezért botor dolog a megyei listás eredményeknél a kislistás településeket figyelembe venni és ebbõl valamilyen pártpolitikai irányultságra következtetni, mert ott a pártnak nincsen jelentõs számú szervezete. A pártok itt nem annyira motiváltak, hogy a helyi politikába beleszóljanak. Az a helyzet, hogy amikor a parlamenti választásokat az önkormányzati választásokkal összevetjük, akkor a 10.000 fõ alatti településeket eleve csak igen nagy fenntartással lehet figyelembe venni.

A megyei nagylistából (tízezer fõnél nagyobb települések) a megyei jogú városok szavazói maradnak ki, az össznépességnek kb. 20%-a, ez a megyék lakosságának felét-harmadát jelenti. Végül is a megyék társadalmi struktúráját, politikai tagoltságát nagyon féloldalasan méri az önkormányzati választás. A megyei lista az országgyûlési választásoknál a teljes lakónépességre kiterjed: a megyei jogú városokat és a kis- és nagytelepüléseket mind méri, és azért is mutathat más eredményt, mert az önkormányzati választásoknál ez meg van bontva, és más struktúrából rekrutálódnak a szavazók. A korrekt összevetést a fenti tényezõk figyelembevételével kellene elvégezni.

PE: A pártok egy része a kampányban azt hirdette, hogy az önkormányzati választás az országgyûlési választás folytatása. Mennyiben igaz ez az állítás?

B. F.: Mint mondtam, az országgyûlési választásnak annyiban a folytatása, hogy a helyi hatalom posztjainak felosztását meghatározza, de a nagypolitikára nincs hatása. Míg az országgyûlési választás “nagypályás futball”, addig ez kispályás foci. Ebben helyi szereplõk vesznek részt, abban pedig országos, igen nagy médiaköltséggel szereplõ nagy pártok. Tehát a kettõ nagyon eltér egymástól. Egy kisvárost véve alapul, a választópolgárok a képviselõ személyes szereplését veszik figyelembe, családjának reputációjára, szakmájára, vagy valamilyen presztízsértékére szavaznak, ezzel ellentétben az országgyûlési választásokon igen nagy a kísértés a választó részérõl, hogy egyszerûen a pártra szavazzon – még a képviselõjelöltek esetén is. Az önkormányzati választásoknál a személyek szerepe a meghatározó – legalábbis a képviselõtestület tagjainak megválasztásakor – még a középvárosoknál is. A kisvárosoknál és a falvaknál pedig egyértelmûen.

A megyei lista érdekes dolog. Egy szavazókörben dolgoztam a választás alkalmával, és azt láttam, hogy nagyon sokan elrontották, illetve nem tudták értelmezni a sálhosszúságú listát. Nem tudták, mi az, hogy megyei közgyûlés. A megyei közgyûlésnek nagyon csekély a sajtója. Ez abból is adódik, hogy nincs a települések életére vonatkozó politikája, nincs pénze. A fejlesztési pénzeket a területfejlesztési tanácsok osztják el, ahhoz a közgyûlésnek nem sok köze van, hiszen csak annak elnöke van benne. Különbözõ intézményeket mûködtetnek (megyei kórház, középiskolák), tehát igazából az emberek nem látják, hogy ezek fenntartását õk látják el. A többség ezt az állammal vagy az ellátórendszer valamelyikével azonosítja. Mivel nem is nagyon jelenik meg, nincs relevanciája a választópolgárnak arra, hogy melyik párt vagy melyik személy ül a megyei közgyûlésben. A közgyûlés de facto nagyon súlytalan. Jogilag egy komoly intézmény, mivel a középszint egyetlen legitim intézménye a megye, de ne nincs hozzá jelentõs közpénz telepítve.

PE: Az eddigi önkormányzati választásokhoz képest a mostanin elég magas volt a választási részvétel. Ez növekvõ politikai kultúrát jelez vagy a kiélezett versenyfutás mutatója?

B. F.: Én nagyon alacsonynak tartom ezt a részvételt. Igaz, voltak ennél jóval alacsonyabb mélyrepülések, de azt látni kell, hogy az önkormányzati választás elvileg sokkal több embert kellene, hogy megmozgasson. Azt tapasztaltam, amikor Loisville-ben, Kentucky fõvárosában jártam – a képviselõtestület néhány tagja mondta –, hogy az emberek a szövetségi politikában csalódtak, az állami politikában nem hisznek. Ahol a demokrácia igazából mûködni kezd, az a város. Egy városban, egy kerületben, ahol az ember leéli az életét, a presbitérium tagja, az iskolaszék tagja, a helyi képviselõk megválasztásánál aktívan kampányol; gomblyukába kitûzi jelöltje nevét, a kertjébe kiteszi az általa kedvelt polgármester-jelölt képét. Tömegek vesznek részt a választási harcban, ott megélik a demokráciát, ott ebben hisznek. Amerikában, Hollandiában és Franciaországban is sokkal jobban átélik a helyi választásokat, mint az elnöki vagy a parlamenti választást, mert tudják, hogy ha két család máshova szavaz, vagy aktívabban részt vesz a kampányban, akkor befolyásolhatja az eredményt. Az önkormányzatban hisznek az emberek. A választók tudják, hogy helyben dõlnek el azok a kérdések, amelyek leginkább befolyásolják az életüket. Elég szomorú, hogy hazánkban a választóknak csak fele megy el szavazni az önkormányzati választásokon.

PE: Lehet, hogy túlpolitizált lett a magyar társadalom abból a szempontból, hogy a nagypolitikával foglalkozik, a helyi meg nem érdekli?

B. F.: Pártpolitizált lett – de ez is leszûkült, hiszen 3-4 pártból lehet csak választani, ami szerintem nem fedi le Magyarország társadalmának érdekstruktúráját, tehát ez egy szûk kör. És ha megnézzük, hogy a pártok mögött milyen “network”-ök húzódnak meg helyileg, akkor néha rájön az ember, hogy tulajdonképpen nem is lehet választani, mert körülbelül ugyanazok a gazdasági erõcsoportok vonulnak fel egy-egy település politikai posztjaiért. Bizonyára lehet annyira bölcs a magyar választó, hogy jól ismeri az induló neveket és a mögöttük megbúvó érdekeket: rezignáltságának, visszahúzódásának részben ez az oka. Igazából nem kap kínálatot.

PE: Vegyük sorra a pártok szereplését. Várható volt-e, hogy az MSZP ilyen arányban arat gyõzelmet? Gondolok itt pl. Bács-Kiskun vagy Hajdú-Bihar megyére, ahol tavasszal a jobboldal fölényesen nyert. És minek köszönhetõ ez a siker: egyértelmûen a kormányzati propagandának és az osztogatásnak?

B. F.: Az “Együtt többre jutunk” szlogenben benne volt az, hogy ha a kormánypárti jelöltre szavaznak, akkor jobban járnak. De ez a mondat gyakorlatilag az önkormányzatiság tagadását hordja magában, mert ha konzekvensen végiggondoljuk, arra jutunk, hogy a kormánypárti jelöltre érdemes szavazni, így pedig egynemûvé válik a politika. Gondoljuk végig ennek a szlogennek az üzenetét! Ha egy párt uralja az önkormányzatokat, akkor jó esélye van arra, hogy a következõ parlamenti választáson is nyerjen. Két-három választás után eljutunk oda, hogy egypártrendszer alakul ki. Így pedig felesleges volt 1989-ben pártokat létrehozni. Ez a politika leszûkítése lenne, ami pedig akkor demokratikus, ha plurális, ha verseny van benne, alul és felül más szereplõkkel, más érdekmezõkkel, és ha az egyes problémákra több ilyen hálózat tud egymással konkurálva különbözõ alternatívákat felkínálni. Ez akkor mûködik jól, ha egyensúly alakul ki. Nem jó az, ha egy csoport uralja a teljes politikai mezõt. Gondoljunk bele, hogy a források egy része erõsen kontrollált (nemzetközi szintekrõl), és a parlamenti demokrácia szabályainak megfelelõen nem lehet ezeket a közpénzeket ide-oda tologatni. Ugyanakkor viszont az alsó szinten elég nagy a pénzügyi mozgástér. Ha egynemûvé válik a politikai tér, akkor az egyébként sem túl jól átlátható közpénzeink még takartabbá válhatnak, a nyilvánosságot még jobban kizárhatják.

Az MSZP minden idõk legdrágább önkormányzati kampányát produkálta azzal a száznapos programmal, amelynek során bizonyos rétegeket elõnyhöz juttatott, ennek forrása azonban az ország pénzügyi stabilizálására félretett összeg volt. Az EU-nak elvárása volt Magyarországgal szemben, hogy a költségvetés hiánya bizonyos határok között legyen – most gyakorlatilag ezt az összeget költötték el. Így majd vagy hiteleket kell felvenni vagy az adóprést kell növelni. Ez viszont már adópolitikai kérdés. Az MSZP 400 milliárd forintos kampánya sikeres volt.

PE: Az SZDSZ nagyjából megtartotta városi pozícióit (Budapest, Veszprém), de számos megyei közgyûlésbõl kiszorult. Elvesztette volna vonzerejét a vidék lakossága körében?

B. F.: A polgármesterként vagy helyi politikusként indulók jó szereplése a legkevésbé köszönhetõ annak, hogy párt áll mögöttük, sokkal inkább annak, hogy igenis tehetséges polgármesterek.. A megyei listák pártelven épülnek fel, ott nem személyekre, hanem pártokra szavaznak az emberek, s így a legtehetségesebbek is kikerülhetnek onnan, ha pártjuk nem kerül be a közgyûlésbe. Másrészt, pártoktól függetlenül elmondható, akik már régóta posztjukon vannak (2-3 cikluson át), azok most is keményen helytálltak. Egyébként igen érdekes ez a megyei lista. Ha megnézzük, kik szerepeltek befutó helyeken a pártok listáin, láthatjuk, hogy fõleg olyanok, akik a megyeszékhelyen laknak. A megyeszékhelyen pedig nem szavaznak erre a listára. Vagyis ez a pártok vezetõinek – akik az országgyûlési választások megyei listájára nem fértek fel vagy nem szereztek onnan mandátumot – egyfajta vigaszága. Igazából nem területi elven szervezõdik a megyei lista (ami nagy hiányossága az önkormányzati választási rendszernek), miközben az országgyûlési választások mandátumainak nagy része területi elven jön létre. A megyei közgyûlés – ami a területpolitika eleme kellene, hogy legyen – igazából pártlisták alapján szervezõdik. Ez egy nagy ellentmondás.

PE: A Fidesz az északnyugat-magyarországi megyékben tudott nyerni, illetve olyan jobboldali fellegvárnak számító városokban, mint Debrecen, Kaposvár, Hódmezõvásárhely, Pápa, de elvesztette például Szombathelyt, Szolnokot, Szegedet. Ez következménye-e a párt apátiájának, a polgári körökkel való tisztázatlan viszonynak vagy az MSZP sikerpropagandájának?

B. F.: Ezt a választást gyakorlatilag a Horn-kabinet nyerte meg azzal, hogy módosította az önkormányzati választási törvényt. Emlékezzünk rá: 1994-ben elég késõn, decemberben tartották a választást, mert a törvényt módosítani kellett, arra hivatkozva, hogy spóroljunk. Ez önmagában elég nevetséges dolog, mert ma az egész választás 4 milliárd forintba kerül, ennek a megismétlése plusz 3 milliárdba, hiszen már több dolog adott. Ezzel az önkormányzati választást az országgyûlési választások intézményéhez képest lefokozták de iure. A jobboldal számára pedig az volt az üzenet, hogy ha nem tudtok úgy egy pártba tömörülni, mint mi, akkor bukásra vagytok ítélve. Mindez nem azt jelenti, hogy kevesebb a szavazó a jobboldalon, csak a jelenlegi választási rendszer ezt a sokszínûséget nem díjazza. Gyakorlatilag azt várja el, hogy a választó akarata nélkül álljanak egybe, és a leghangosabbat állítsák elõre.

Itt nagyon fontos hangsúlyozni azt, hogy vissza kell állítani a kétfordulós rendszert, nem a jobboldal térnyerése céljából, hanem hogy a plurális kiválasztódás biztosítva legyen. Nagyon fontos, hogy akár a baloldalon is legyen alternatíva, bár ez most nem érdekük. Elõbb-utóbb azonban jön egy új generáció, amely a baloldalon nemcsak egy pártot tud elképzelni (erre a tavaszi választásokon is volt kísérlet). Érdekes például, hogy negyven év kommunista uralom után Magyarországon nincs hiteles europer-kommunista párt, míg pl. Franciaországban és Olaszországban van, és legalább helyi-tartományi szinten nagyon jelentõsek. A baloldal is lehetne színesebb, ha hagynák.

PE: Az MDF relatíve jól szerepelt. Ahol önállóan indult, ott bejutott a megyei közgyûlésekbe (kivéve Szabolcsot), és eddigi “városait” megtartotta. Várható-e Ön szerint a párt megerõsödése?

B. F.: Azt lehet látni, hogy az MDF kezd magához térni, kezd kialakulni egy olyan politikai arculata, amellyel elkülönül a többi jobboldali politikai képzõdménytõl – ez mindenképpen jó, hiszen egy alternatívát hordoz a jobboldal számára. Ha a jobboldalon a baloldal tükörképe alakul ki, azt nem tudom hova tenni. Az MDF-nek akkor van jövõje, ha olyan pártként határozza meg magát, amely se nem centrum, se nem szélsõjobb, hanem egyszerûen jobb. A Demokrata Fórum akkor jár jól, ha az egykoron jobboldalon elhelyezkedõ legyengült, szétforgácsolt pártok szavazói rátalálnak, illetve a párt megszólítja õket.

Megítélésem szerint a pártnak ezen kívül a vidék felé kell orientálódnia, mert a tavaszi választások megmutatták, a jobboldal ott mélyebben gyökerezik. Nem több ez, mint egy hangulat. Kampányaik során a pártok leginkább a városokra koncentrálnak, fõként a nagyvárosokra és Budapestre. A vidékkel ilyenkor nem foglalkozik senki, jóllehet ott él a lakosság 60%-a. Ha tehát valamely párt egy mérsékelt politikával meg tudja szólítani õket, akkor azzal nagy választási célcsoportot találhat. Én azt gondolom, hogy a tavaszi választás második fordulójában ezt a hangot sikerült megütnie a jobboldalnak.

PE: A MIÉP jelentõs térvesztést könyvelhet el, csak Budapesten és Pest megyében szerepelt jól. Ez a párt tekinthetõ-e a bipolarizálódó pártrendszer igazi vesztesének?

B. F.: Szerintem amíg SZDSZ lesz, addig MIÉP is lesz. Ezek egymást tartják életben. Most a MIÉP balszerencséjét az okozta, hogy a Parlamentbõl a magas részvételi arány következtében kiesett, helyi szinten pedig nem tudtak olyan alternatívát nyújtani, amivel megszólíthatták volna az embereket. A másik tényezõ, hogy a MIÉP fõleg Budapestre és Pest megyére korlátozódik, az itteni szereplése határozza meg az országos eredményét.

PE: A Centrum alig indult önállóan, és akkor is rosszul szerepelt. Már a tavaszi választások során is gondok voltak a párton belül: nem definiálták magukat egyértelmûen. Számukra ez a vég kezdete?

B. F.: A Centrum modern politikai értelemben nem párt, csak perszonálunió. 25-en alapították, többen nem is léphetnek be, csak pártoló tagjai lehetnek. Elképzelhetjük, hogyan lehet egy pártot úgy felépíteni, hogy akik adják a támogatást és a politikai bázist, azok nem szólhatnak bele az életébe. 25 ember dönt mindenrõl, közülük is leginkább az a 6-7 fõ, akik megjelenítik a pártot. Ez abszolút antidemokratikus, a mai politikai pártstruktúrákba nem illeszkedik. Egyértelmûen választási akcióként alakult, a szó legegyszerûbb értelmében. Hozzáteszem: a parlamenti választáson elég jó eredményt ért el ahhoz képest, hogy mennyire heterogén volt.

PE: A civil szervezetek néhány megyei közgyûlésben a mérleg nyelvét jelentik. Mennyire pártsemlegesek?

B. F.: Zömük mindenféleképpen pártsemleges. Ám mind a bizottsági helyek elosztásánál, mind a megyei közgyûlési elnökök és alelnökök, illetve az alpolgármesterek megválasztásánál le kell tenniük valahova a voksukat, s ez meghatározza a további szerepüket. Jelenlétük egyébként azt mutatja, hogy a helyi politikát pártok nélkül is el lehet képzelni.

PE: Vidéken a függetlenek indultak és nyertek a legnagyobb számban. Tavasszal viszont a vidék Magyarországa egyértelmûen elkötelezte magát a jobboldal mellett. Miért maradtak ilyen jelentõsek a függetlenek? Miért nem tudott arányaiban több jobboldali jelölt indulni és nyerni vidéken?

B. F.: A választási rendszer játszotta a fõszerepet, no meg az, hogy több helyi jobboldali jelölõ szervezet még nem tanult meg hatékony kompromisszumot kötni. Azokon a településeken, ahol nincs kompenzációs lista (csak ún. kislisták), az emberek személyekre szavaznak, és mivel nincsen mód a töredékszavazatok összegyûjtésére, ezért a pártoknak nem “gazdaságos" a tízezer fõ alatti településeken fennmaradniuk. Még ha párttag is egy polgármester, akkor sem teszi ki neve mellé a párt logóját, mert csak rontaná a saját lehetõségeit. XY egy településen indul, õt ott ismerik, népszerû, és az emberek ezért szavaznak rá. Egy pártlogó a neve mellett akár még szavazatvesztést is eredményezne.

PE: Beszéljünk a fõpolgármester-választásról is. Helyes volt-e Ön szerint Schmitt Pál taktikája, hogy függetlenként több szavazatot szerezhet és gyõzhet? Másrészt látszott az is, hogy Gy. Németh Erzsébet esélytelen, az MSZP mégis versenyben tartotta. Nem ítélik meg kudarcként a 3. helyet?

B. F.: Ezt tõlük kellene megkérdezni. Gy. Némethnek tényleg nem volt esélye a gyõzelemre, ráadásul rontotta is Demszky esélyeit. Emögött komoly politikai harc húzódott meg: a Medgyessy–Kovács-csoport küzdelme. Õ egy kevéssé ismert politikus, és az esélyeit rontotta, hogy nõ, hiszen az emberek nem szívesen szavaznak nõi politikusokra.

A jobboldalnak most elõször volt igazi alternatívája Demszky-vel szemben, Schmitt Pál személyében. Szerintem Schmittet nem lenne szabad elfelejteni, hanem fel kell építeni. A nyártól eltelt idõ erre kevés volt, ehhez 3-4 év kell. Szerintem õ most kezdte el a kampányát. Ha vele bárkinek is tervei vannak – hiszen egy nagyon megnyerõ személyiség – akkor õt fel kell építeni.

PE: És az elkövetkezõ négy évben õt lehet futtatni? Hiszen nincs benne a pártpolitikában, nincs benne a fõvárosi közgyûlésben...

PE: Ez alapvetõen marketingkérdés. Bizonyos civil szerepköröket betölthet, miközben megtartja függetlenségét. Nem kell neki feltétlenül pártokhoz csatlakoznia.

PE: Milyen együttmûködés várható a kormány és az önkormányzatok között? Mondhatjuk-e azt, hogy a baloldal “túlnyerte” magát, tekintve, hogy az elosztható pénzmennyiség korlátozott, viszont rengeteg baloldali önkormányzat van?

B. F.: Minden egyes választás a pozíciók elosztásáról szól. Nagyon komoly pénzek mozognak a kampányban, ezért a befektetõk elvárják a pozíciókba jutottaktól, hogy ezért kapjanak valamit. Ha sokan kerülnek pozícióba egy pártból, akkor komoly feszültségeket okoz ez a helyzet. Ez a túlnyerés esete.

Az ellenzéki vezetésû városok ugyanakkor nagyon könnyû politikai helyzetben vannak, mert ha kimaradnak bármilyen pályázatból, akkor könnyen ordíthatnak, hogy õk a pártpolitikai kötõdés miatt nem kapnak pénzt. Ez felettébb kínos helyzetbe sodorhatja a kormányzati döntéshozókat.

Másfelõl nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Uniós csatlakozás elõszobájában nagyon sok forrás külföldrõl jön, tehát nem kell kétségbe esnie a debrecenieknek, hogy nem váltották le a jobboldali polgármestert. Debrecen vagy Kaposvár ugyanúgy fog fejlõdni ezután is, nem fogják észrevenni a városlakók. Igaz, azt sem, ha leváltották, tehát az sem okoz földindulásszerû változást. A munka akkor is sok, a pénz pedig akkor is kevés lesz.

PE: Sok bírálat érte az önkormányzati választások rendszerét, fõleg a kisebbségek részérõl (egyes helyeken nem az adott kisebbséghez tartozók kerültek be a kisebbségi önkormányzatba), másrészt felmerült a kétfordulós szisztéma ismételt bevezetése is. Ön szerint egy módosításnak milyen irányban kell haladnia, mely elemen kell változtatni, fõleg most, amikor itt vagyunk az Európai Uniós csatlakozás kapujában?

B. F.: Szerintem – mint már említettem – vissza kell térni a kétfordulós rendszerre, hogy a politikai alternatívák megmutatkozhassanak a választók elõtt. Ez alapján a politikusok is alaposan elgondolkodhatnak, hogy kiket indítanak. Ugyancsak említettem már, hogy a megyei közgyûléseknél kívánatos lenne a területi alapú szavazás visszaállítása.

Harmadsorban szerintem jó lenne, ha elkülönülne egymástól a két választás. Át kellene tolni az önkormányzati választást a parlamenti ciklus félidejére. Nem jó az, ha az országgyûlési választások fáradtsága érzõdik az önkormányzatin. Ezt bizonyára a pártok is üdvözölnék, hiszen vannak olyan aktivisták, akik már egy éve kampányolnak. El lehet képzelni, ahogy remegõ lábbal és kialvatlan szemekkel ragasztották a plakátokat. Ha friss, üde emberek versengenének a választók kegyeiért, akik talán képesek valami újat is mondani, akkor talán többen elmennének szavazni. Egy kicsit rá van tapadva ez az önkormányzati választás az országgyûlésire. Egy idõközben rendezett önkormányzati választás jelzést adna a kormányzatnak és a pártoknak is arról, hogy hogy állnak a választók színe elõtt.

Meg kell említeni azt is, hogy az MSZP zászlajára tûzte a regionalizációt. Ilyen erõs szocialista többségû közgyûlésekben a saját klientúrához tartozó embereket elég nehéz lesz korlátozni. Ugyanakkor regionalizáció nélkül nagyon kevés pénzt kapunk az Európai Uniótól.

Szerintem tanulságos volt az is, hogy kik mentek el szavazni: legnagyobb arányban a nyugdíjasok. Õk ugyanis jobban ráértek, könnyebben lehetett õket mozgósítani. Véleményem szerint nem jó az, ha kizárólag a 60 év felettiek kezébe tesszük a politikai döntéseket. Az õ szavazatuk is fontos, de a jövõt alapvetõen a gyermekeket nevelõ családosok látják legjobban. Sajnos a középkorú generáció marad távol leginkább a szavazásoktól, pedig nekik kétszeresen fontos lenne a választás: maguk miatt is és a gyerekeik miatt is.

Kuglics Gábor